Péntek délutánra már az egész európai kontinens Brexit-lázban ég, ki aggódva, ki reménykedve tekint a jövőbe, amely egyébként teljességgel bizonytalan még a döntéshozók előtt is. A kilépésre nincs precedens, így nehezen prognosztizálható, hogy mit hoznak a következő esztendők az Európai Unióra.
„Az Európai Unióból való kilépés egy viszonylag ingoványos terület, melynek jogi szabályozási hátterét, folyamatát, politikai dimenzióját, várható gazdasági-társadalmi hatásait idáig nem térképezték fel kellőképpen, noha a Lisszaboni Szerződés 2009. decemberi hatályba lépése óta megvannak az erre vonatkozó, szerződében rögzített szabályok”
– festette le a jelenlegi helyzetet Kovács János, az Iránytű Intézet politikai elemzője.
Maga a kilépési folyamat egy rendkívül komplex, adott esetben évekig is elhúzódó procedúra, melynek során a szerződésben vállalt jogok és kötelezettségek lebontásra kerülnek, s egyes vélemények szerint a korábbi pénzügyi teljesítések (be- és kifizetések) mérlegét szintén számba veszik. A Lisszaboni Szerződés úgy módosította az Európai Unióról szóló szerződést (EUSz) és az Európai Unió működéséről szóló szerződést (EUMSz), hogy a szabályozási tételek felvázolják a Közösségből való kilépés főbb eljárási szabályait, menetrendjét.
A Lisszaboni Szerződés 58. cikke (az EUSz 49a. cikkét módosítja) értelmében
„saját alkotmányos követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép az Unióból” [49a. (1)].
Ennek metódusáról a következőképp határoz a módosított szerződés:
- a kilépést elhatározó tagállam bejelenti szándékát az Európai Tanácsnak;
- az Európai Tanács iránymutatása alapján az EU tárgyalásokat folytat és megállapodásokat köt az adott tagállammal, melynek során a kérelmező állam EU-hoz való későbbi viszonyának tükrében meghatározásra kerülnek a kilépésre vonatkozó részletes szabályok;
- a megállapodást végül az EU nevében a Tanács köti meg minősített többséggel, az Európai Parlament egyetértését követően.
A megállapodás hatálybalépésének időpontjától, illetve annak hiányában a bejelentéstől számított két év elteltével az alapszerződések az érintett államra többé nem vonatkoznak (kivéve, ha az Európai Tanács az érintett tagállammal egyetértésben e határidő meghosszabbításáról egyhangúlag határoz).
A normaszöveg nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy a kilépést követő későbbi időpontban az adott állam ismét csatlakozási kérelmet nyújthasson be, mely esetre az EUSz. 49. cikkében lefektetett eljárási szabályok alkalmazandók, tehát megegyeznek az általános eljárási procedúrával.
A fentebb hivatkozott 49a. cikk második bekezdése szerint
„az érintett államnak az Unióval való jövőbeli kapcsolataira tekintettel meghatározzák az illető állam kilépésének részletes szabályait”.
„Ez a passzus azt sugallja, hogy kilépés esetén is lehetséges bizonyos speciális partnerségi viszony fenntartása az Európai Unióval, ami bizonyos – tagságból, illetve társult státuszból való – kedvezmények megőrzésének lehetőségét vetíti előre kölcsönösségi alapon, mellőzve ugyanakkor a politikai unióban való intézményes részvételt”
– magyarázta Kovács János.
A szerződés tehát elismeri a tagállamok jogát a kilépésre (ennek kezdeményezése egyoldalú aktus), ugyanakkor ezt egy tárgyalásos, kétoldalú (bilaterális) folyamatként írja le, melynek során lebontásra kerül a tagállamra korábban alkalmazott jogok és kötelezettségek rendszere, s az unióhoz fűződő későbbi viszonyt figyelembe vevő kompromisszum születik.
Valószínűsíthető, hogy az EU-ból kilépő állammal lehetőség szerint egy olyan különleges kapcsolatot alakítana ki a Közösség, mely céljait tekintve némileg hasonlatos az unió szomszédsági politikájához (EUSz 8. cikke), a megállapodások által keletkeztetett szoros partneri viszony pedig számos aspektusból az integráció egy korábbi, a politikai uniótól távolabbi stádiumát idézné.
Az elemző egyébként arra is emlékeztetett, az Egyesült Királyság már korábban is „különleges státuszt” élvezett:
„elég a költségvetési visszatérítésre, az ország monetáris unión és schengeni rendszeren kívüli pozíciójára gondolni, de említhetjük a briteknek a Lisszaboni Szerződéshez kapcsolódó alapjogi charta alkalmazása alóli mentességét, az uniós igazságügyi és rendőrségi együttműködésekből való kimaradási lehetőségét, vagy David Cameron uniós vezetők által akceptált reformtörekvéseit is”.
Ha az EU felől nézzük a kérdést, akkor pedig azt is megállapíthatjuk, hogy Nagy-Britannia távozásával párhuzamosan csökkenhet az Egyesült Államok ráhatása az Európai Unió politikájára is. Ezzel együtt enyhülhet az Oroszországgal szembeni konfrontatívabb viszony is.
A Közösség szempontjából a brit kilépés ellenhatásként erősítheti a „mag-Európa”, vagy az euró-övezet országainak együttműködését, egyúttal elmélyítve a „többsebességes Európa” koncepcióját; illetőleg általánosan megakaszthatja az integrációt – bármelyik forgatókönyv érvényesül, felül kell vizsgálni az EU-projektet, húzta alá Kovács János.
Valójában most egy több éves tárgyalási sorozat elé nézünk, amelynek az eredménye a jelenlegi rendkívül instabil globális viszonyok mellett megjósolhatatlan.
Itt tartunk most, 2016. június 24-én, 17 óra 56 perckor.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
