Bíró László püspök mutatott be szentmisét a pálosok jubileumi Jakab-hegyi zarándoklatán

Bíró László püspök mutatott be szentmisét a pálosok jubileumi Jakab-hegyi zarándoklatán

Július 26-án Szent Jakab ünnepéhez kapcsolódóan több mint kétszáz fő részvételével rendezték meg a jubileumi Jakab-hegyi zarándoklatot, az egykori pálos kolostor alapításának 800. évfordulója alkalmából.

Idén a hagyományos gyalogos zarándoklat mellett a buszos, terepjárós feljutás is biztosított volt az idősebb, nehezen közlekedő résztvevők számára; emellett a kisgyermekesek számára családos zarándoklatot is indítottak állomásokkal, játékokkal tűzdelve, amelyen megismerkedhettek a pálosok történetével is.

A zarándoklatot teljesítő gyermekeket Dávidné Bajor Ágota Boldog Özséb és a pálosok című könyvével jutalmazták és a kolostor romjainál további ügyességi, kreatív játékok várták őket.

A három különböző útvonal zarándokai a Jakab-hegyre felérve váltak egy nagy ünneplő közösséggé. A jubileumi program Puskás Antal tartományfőnök köszöntőjével indult, majd Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere tartotta meg ünnepi beszédét.

Hírdetés

Ezt követően Bánkuti Gábor egyetemi adjunktus ismeretterjesztő előadását hallgathatták meg a zarándoklat résztvevői arról, hogyan kapcsolódnak a pálosok Pécshez.

Bíró László püspök mutatta be az ünnepi szentmisét, melynek végén megáldották a 800 éves jubileum emlékére állított emléktáblát, amely fel is került méltó helyére, a kolostor romjaira.

A közös ebédet követően a Misztrál együttes koncertjét hallgathatták meg a résztvevők.

Forrás és fotó: Pálosrend.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »