Bíró Attila: nem fognak unatkozni a lányok, brutális lesz a jövő év

Bíró Attila: nem fognak unatkozni a lányok, brutális lesz a jövő év

Az ideinél is több mérkőzés várhat az új évben a magyar női vízilabda-válogatott játékosaira – jelezte Bíró Attila szövetségi kapitány, miután felidézte 2021 sikereit.

Bíró Attila szerint páratlan évet tudhat maga mögött a magyar női vízilabda, miután idén három világversenyen elindulva három érmet is szerzett. Kezdve a januári sorsdöntő olimpiai kvalifikációs torna megnyerésével, ahol hatalmas bravúrt értek el a magyar lányok az olaszokkal és hollandokkal szemben a végjátékban, majd alulmaradva az Egyesült Államoktól ezüstérmesek lettek a világligában, végül pedig Tokióban bronzérmet, a magyar női vízilabda első dobogós olimpiai helyezését szerezték meg. Tehát egyértelműen sporttörténelmi sikerről van szó – emelte ki a szövetségi kapitány, aki szerint nyilván az olimpiai érem a hab a tortán.

Hírdetés

Kiemelte, a lefújás pillanata mindent megért, és kárpótolta a csapatot azért az „iszonyatos” munkáért és feszültségért, amit egész évben viselt. Ugyanakkor nem tekint Tokióra kárpótlásként a 2016-os riói bronzmérkőzésért – amit anno szintén az oroszok ellen vívott a magyar női válogatott, de az ötméteresekkel végül elveszítette, holott akkor is már megérdemelte volna a győzelmet –, hiszen, mint mondta, ingyen nem adnak semmit.

A szövetségi kapitány a 2022-es évet illetően úgy fogalmazott, „brutális”, még sűrűbb lesz az ideinél, májusban a világbajnoksággal, majd a nyár végén az Európa-bajnoksággal. Mindezt pedig a világligasorozat fűszerezi meg – ismertette Bíró Attila reményének is hangot adva, hogy itt döntős lesz a magyar keret. Végül hozzátette: a jövő év hatalmas igénybevétel lesz, amit nem is lehet bírni, ezért bővítettet kerettel készül. Számításai szerint 2022 ugyanis minimum 28-32 válogatott meccset, valamint 30-35 klubmérkőzést követel majd a játékosoktól, tehát „nem fognak unatkozni a lányok”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »