Birka ez a nép

Birka ez a nép

Miért ilyen csendes Magyarország, amikor Csehországban, Lengyelországban, Romániában tüntetések vannak? Tényleg szolgalelkű lenne ez a nép?

Azt talán túlzás lenne mondani, hogy forrong a térség, de erre utaló jeleket mutat. Csehországban több száz városban tüntettek Andrej Babis és kormánya ellen, Romániában a külföldön dolgozó románok szerveztek megmozdulást, Lengyelországban is gyakoriak a tiltakozások. Magyarországon csend van. A rabszolgatörvény elleni tüntetések óta alig történt valami. Érvényesül az „oszd meg és uralkodj” elve.

Örkény Antal szociológus szerint itt hagyománynak tekinthető a szolgalelkűség. ’56 és ’89 hozott ebből egy-egy kimozdulást, de a történelmi megítélése mindkét időszaknak ellentmondásos ma is.

Hírdetés

Apátia lenne úrrá az országon?

Tény, hogy tapasztalható egyfajta elfordulás a közélettől. Az emberek jó része feladja a gondolkodás, megértés képességét, szabadságát. A hatalom nem tűri meg a gondolkodást. Van ebben valami Kádár-korszakbeli védekező mechanizmus, viselkedésminta. Úgysem tudunk semmit sem tenni. Akkor minek ugráljunk?

Örkény Antal felhívta a figyelmet arra, hogy a politikai hatalom forrása az egyén. Ha az ember nem hagyja magát „gondolkodtalanítani”, ha részt vesz társadalmi mozgalmakban, ha nem szolgalelkű, akkor az egész társadalom megmutathatja magát.

Gondolkodástalanítás – Ezt csinálja Orbán


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »