Bill Gates: Minden embert be kell oltani! (természetesen csak azzal az oltóanyaggal, amit mi szállítunk.)

Bill Gates filantróp és multimilliárdos évek óta különleges érdeklődést mutat az egészségügy kérdései iránt. Hogy ez összefügg-e azzal, hogy komoly csomagjai vannak a legnagyobb gyógyszeripari konszernek részvényeiből, ugyanezen konszernek képviselői pedig ott ülnek a Bill és Melinda Gates Foundation felügyelőbizottságában, amely alapítvány viszont a WHO legfőbb szponzora, nem tudjuk.

Egyet tudunk, Gates erős aktivitást mutat a koronavírussal kapcsolatos kérdésekben is. Sőt, mint akinek a varázsgömb van a birtokában, már 2019 októberében sejtette vagy tudta, hogy hónapokon belül ki fog törni egy koronavírus járvány, és ezért a WHO-val közösen levezényelt egy koronavírus pandémia gyakorlatot, úgyszólván a mai helyzet főpróbáját.

Ma mindenesetre milliárdokat mozgat meg, hogy egyedüli szállítója lehessen a koronavírus elleni oltóanyagnak. Mindezt természetesen emberbaráti indíttatásból teszi, aki mást gondol, az szégyellje magát.

Gates egyszerre 7 gyógyszergyárat akar az oltóanyag gyártására ráállítani. Így nyilatkozott a The Daily Show c. tévéműsorban (Fox News). Alapítványának megvan hozzá a szaktudása. “Segíteni akarunk a járvány leküzdésében.” – mondta az önzetlen filantróp.

https://www.bild.de/news/inland/news-inland/coronavirus-news-liveticker-usa-fuerchtet-ausbreitung-der-pandemie-in-deutschland-ruecklaeufig-69855062.bild.html#la69873908

“A helyzet akkor fog normalizálódni, ha mindenki számára rendelkezésre fog állni az oltóanyag.” – jelenti ki Bill Gates a Bild tudósítása szerint. “Több milliárd oltási dózist kell előállítanunk.” – mondja a multimilliárdos.

“Mindannyian egy csónakban ülünk.” – mondja a Microsoft alapítója a Fox News hírműsorának. “Hiába küzdjük le a fejlett országokban a vírust, ha a szegényebb országokban elterjed, visszajön az USA-ba is.” Figyelmeztet: “A vírust az egész világon le kell győznünk.”

Hogy ki kivel ül egy csónakban, arról részletesen tájékoztat Flo Osrainik a Korona-dosszié c. igen részletes, igen jól dokumentált oknyomozó újságírói összefoglaló munkájában

Hírdetés

Egy biztos: A Bill és Melinda Gates Alapítvány, a WHO, a Johns Hopkins Center for Health Security, a Bloomberg School of Public Health és a Világgazdasági Fórum illetékesei egy csónakban ülnek. Ugyanis ők mind résztvevői voltak a 2019. októberi Event 201 nevű pandémiagyakorlatnak.

A Bill & Melinda Gates Foundation gyakran tesz ajánlásokat a WHO felé a következő cégek gyógyszereinek vásárlására: MSD, GlaxoSmithKline, Novartis és Pfizer. Az meg nyilván teljesen véletlen, hogy az alapítvány komoly csomagokat birtokol a fenti gyógyszerkonszernek részvényeiből.

Az Alliance for a Green Revolution in Africa (AGRA) vonatkozásában pedig a Wikipedia utal az alapítvány szoros kapcsolatira az alábbi konszernekkel: Monsanto, Cargill, DuPont, Dow Chemical, BASF und Bayer Az alapítvány igazgatósága és a Monsanto között személyi összefonódások vannak, írja a Wikipedia.

A Rubikon news idézett cikke részletesen tájékoztat Bill Gates alapítványának a WHO-val történő összefonódásáról a 2002-es madárinfluenza pánikkeltés, a 2009-es sertésinfluenza pánikkeltés, illetve a 2013-as madárinfluenza pánikkeltés kapcsán. A WHO ajánlására a világ államai milliárdos nagyságrendben vásároltak a TAMIFLU nevű gyógyszerből, amelynek mellékhatásai súlyosabbak voltak magánál a hatásnál. Mivel a prognosztizált, millió halottal riogató pandémia csak nem akart eljönni, a legtöbb országban veszélyes hulladékként kellett a készleteket megsemmisíteni. Ami még mindig jobb, mint ha valaki avval gyógyította volna magát. – teszi hozzá a közzétevő.

Az Event 201 ajánlásait olvasva a Rubikon idézésében az ember hátán végigfut a hideg.

Csak néhány mondatot idézünk belőle.

A pandémia nemcsak az emberéletben és egészégben fog veszteségeket okozni, hanem súlyos gazdasági és társadalmi következményei is lesznek.Ez a kormányok, nemzetközi szervezetek és magánszektor együttműködését igényli – eddig soha nem látott mértékben.A kormányoknak fel kell készülniük készletek létrehozásával az oltóanyagokból, diagnosztikai eszközökből és gyógyszerekből.A kormányoknak új módszerek kidolgozásával kell felkészülniük a dezinformációk elleni küzdelemre. Ennek nagy prioritást kell biztosítani. E célból a kormányoknak együtt kell működniük a hagyományos és szociális médiavállalkozásokkal. Ez azt jelenti, hogy a kötelező hírtovábbításokat előnybe kell részesíteni, a hamis híreket pedig el kell nyomni. (http://www.centerforhealthsecurity.org/event201/recommendations.html)

Amely ajánlásokat olvasva fel kell, hogy tegyük a kérdést a magyar hatóságok felé: Kaptak-e hivatalosan pandémiás (korona pandémiás ajánlásokat) a WHO-tól vagy az itt felsorolt szervezetek bármelyikétől 2019 októbere után?

Még kérdés? – teszi hozzá a
közzétevő
Király József

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »