Bill és Hillary Clinton megtagadta a vallomástételt az Epstein-ügyben

Bill és Hillary Clinton megtagadta a vallomástételt az Epstein-ügyben

A korábbi amerikai elnök, Bill Clinton és felesége, Hillary Clinton kedden (január 13-án) elutasította a vallomástételt az amerikai kongresszusi bizottság előtt a néhai szexuális bűnöző, Jeffrey Epstein ügyével kapcsolatban. Állításuk szerint az idézésük célzatos, és a republikánusok börtönbe akarják juttatni őket.

A bizottság republikánus vezetése a kongresszus megsértése miatt eljárást indít az exelnök ellen – hívta fel a figyelmet az AFP és az AP hírügynökség.

A Clinton házaspár levélben bírálta a képviselőház felügyeleti bizottságának republikánus elnökét, James Comert, aki szerintük egy politikailag motivált folyamatot felügyel. Comer közölte, hogy jövő héten megindítja az eljárást, mivel Bill Clinton kedden nem jelent meg a zárt ajtók mögötti meghallgatáson.

Az AP szerint ezzel egy olyan bonyolult folyamat veszi kezdetét, amelyhez a Kongresszus csak ritkán folyamodik.

„Senki sem vádolja a Clinton házaspárt bűncselekménnyel. Csak kérdéseink vannak” – nyilatkozta a bizottság elnöke az újságíróknak.

A kongresszus megsértéséről szóló határozat menete:

Miért vizsgálódnak?

Hírdetés

Az AFP emlékeztet, hogy a felügyeleti bizottság Epstein befolyásos személyekhez fűződő kapcsolatait vizsgálja, valamint azt, miként kezelték az amerikai hatóságok a bűncselekményeiről szóló információkat.

Bár Bill Clintont soha nem vádolták meg jogsértéssel az ügyben, a 90-es években baráti viszonyt ápolt a néhai pénzügyi szakemberrel, amit számos fotó is bizonyít. Epstein ismert volt kiterjedt kapcsolatrendszeréről, amelybe Donald Trump is beletartozott. Az AFP megjegyzi, hogy Trump sokáig próbálta titkosítani az ügy iratait. Comer elnök kijelentette: Trumpot nem próbálják beidézni, azzal érvelve, hogy nem kényszeríthetik a hivatalban lévő elnököt vallomástételre.

Az Epstein-hálózat háttere

A nyomozás szerint Jeffrey Epstein egy illegális hálózatot épített ki, amelyen keresztül kiskorú lányokat közvetített vagyonos embereknek. Epstein 2019-ben felakasztotta magát egy New York-i börtöncellában. Sokan azonban meg vannak győződve arról, hogy valójában meggyilkolták, hogy ne vallhasson prominens ügyfelei ellen.

Donald Trump a választási kampány során ígéretet tett az összes nyomozati irat nyilvánosságra hozatalára, ám az igazságügyi minisztérium eddig a vonatkozó dokumentumoknak csupán az egy százalékát tette közzé.

Teraz.sk

Nyitókép forrása: Melina Mara/AP


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »