Bild: Feszültség van Kijev és a katonai vezetés között Bakhmut kapcsán. Már három héttel ezelőtt ki kellett volna vonni a csapatokat

Bild: Feszültség van Kijev és a katonai vezetés között Bakhmut kapcsán. Már három héttel ezelőtt ki kellett volna vonni a csapatokat

A német Bild közlése szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg főparancsnoka szerint “nincs egyetértés” Bakhmut sorsát illetően. A feszültség hátterében politikai indokok is meghúzódnak, sokan a következő államfőjelöltet látják Zaluzsnij tábornokban.

A német lap szerint Zaluzsnij már hetekkel ezelőtt kivonta volna csapatait Bakhmutból, hogy kímélje az élő erőt. Zelenszkij azonban azon a véleményen volt, hogy Bakhmut egy erőd, most pedig Kijev nem akar feladni, mert az ostrom jelentős véráldozatot követel az oroszoktól (nyilván nagyobbat, mint az ukránoktól, de az ukránok oldalán is komoly emberveszteség lehet).

Bakhmut körül folynak ma a háború legsúlyosabb harcai. Az orosz reguláris erők és az orosz magánkatonai szervezet, a Wagner-csoport egységei több hullámban támadnak, és csaknem körbe kerítették a várost. A hírek ellentmondásosak, az utánpótlási vonalak elvágásáról szóló orosz állításokat az ukránok cáfolták. A nyugati sajtóban megjelenő információk a város tarthatatlanságára utalnak.

Itt érdemes kiemelni, hogy az amerikai stratégia az orosz-ukrán háború kapcsán az orosz haderő minél nagyobb mértékű meggyengítése. Ezt maga Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter ismerte el a háború kitörése után néhány héttel egy kijevi látogatása alkalmával (Washingtonban meg is dorgálták a túl egyértelmű fogalmazás miatt).

Mivel Zaluzsnij az ukrán elnök alárendeltje, Zelenszkij akarata érvényesül Bakhmut tekintetében.

Hírdetés

Zelenszkij és Zaluzsnij között azonban nem csak Bakhmut kapcsán alakultak ki feszültségek. A Bild információi szerint a tábornok egyre népszerűbb a lakosság körében és sokan a következő elnökként beszélnek róla, így Zelenszkij politikai riválisává is előléphet.

A Bildnek nyilatkozó anonim forrás az ukrán hadsereg berkeiből úgy fogalmazott:

“Az elején Bakhmut csapda volt az oroszok számára, most minket ejtett csapdába. 1:7 arányban öljük őket, katonai szempontból ez az egyetlen oka, miért tartjuk még Bakhmutot. Ugyanakkor már három héttel ezelőtt ki kellett volna vonni a csapadokat a városból, amint az oroszok elfoglalták Kraszna Hora faluját. Tartani Bakhmut [korábban] jó döntés volt, most már azonban túlzás”

mondta a forrás.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »