Bilbao az új Calais – mert megérdemlik…

Bilbao az új Calais – legalábbis egyre több migráns jelenik meg a spanyol kikötőben abban a reményben, hogy onnan az Egyesült Királyságba szökhet. A calais-i Dzsungel sátortábor felszámolása után a migránsok új kikötőt kerestek, ahonnan a konténerek közé rejtőzve talán eljuthatnak a brit földekre.

Ez az új város az észak-spanyol Bilbao, ahol idén már 1765 migránst tartóztattak fel a rendőrök. Ez ötszöröse a 2016-ban próbálkozók számának – írja az Express.

Hírdetés

A környező utak mentén már egyre több a sátor vagy az út szélén bolyongó migráns. A többségük albán, de egyre nagyobb számban vannak jelen irakiak, szíriaiak és afgánok. A rendőrség szerint most már mindennapos, hogy a migránsok megpróbálnak felszökni a hajókra, teherautókra.

A hatóságok bekamerázták a területet, növelték a járőrök számát, de lassan tehetetlenné válnak. A beszámolók szerint voltak olyan migránsok is, akiket egy nap alatt kétszer szedtek le a hajókról, de azok újra és újra próbálkoztak az átjutással. Azt pedig még megbecsülni sem lehet, hánynak sikerült kijátszania a hatóságokat.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »