Bidennek vége!

Bidennek vége!

Ha a Biden-család elleni jogi eljárások kiteljesednek, akkor nagyon is elképzelhető, hogy az amerikai elnököt még a jövőre esedékes elnökválasztás előtt „kiütik”.

Ha a Biden-család elleni jogi eljárások kiteljesednek, akkor nagyon is elképzelhető, hogy az amerikai elnököt még a jövőre esedékes elnökválasztás előtt „kiütik”. A szövevényes családregény újabb fejezete, hogy az elnök fia ellen szabálytalan fegyverbirtoklásért vádat emeltek. Már-már úgy nézett ki, hogy Hunter Biden megússza a dolgot, mert vádalkut kötött, de az eljáró bíró ezt nem fogadta el.

Különös elnökválasztási kampánynak nézünk elébe. Az ilyenkor szokásos nagygyűlések, televíziós párbajok, amelyek Kennedy és Nixon 1960-as kampánya óta rendszeressé, sőt kötelezővé váltak az ellentétes táborhoz tartozó elnökjelöltek számára, lehet, hogy hatásukban alulmaradnak a most valószínűsíthető két főszereplő, Trump és Biden jogi küzdelme mögött.

Merthogy erről van szó, a törvény és a jog területére „tévedt” az amerikai legfelsőbb politika. A demokraták kiharcolták, hogy Trump ellen eljárás induljon négy vádpontban is, úgymint üzleti nyilvántartás meghamisítása, az igazságügyi szervek munkájának akadályozása, a hatóságok félrevezetése és a kémkedésről szóló törvény megsértése.

Azért az megjegyzendő, hogy a volt elnök elleni „vádlavina” az után hízott hatalmassá, hogy Alvin Bragg mint manhattani kerületi ügyész színre lépett. Most ugye senki nem fog meglepődni azon, hogy ha tényként szögezzük le: Bragg megválasztását Soros György is anyagilag támogatta. Furcsa is lett volna, ha ilyen ügyben Soros neve nem merül fel.

Hírdetés

Az amerikai igazságügyi minisztérium kettős játszmát folytat: miközben védi a Biden-családot és a demokratákat, politikai ellenfeleikre vadászik, konkrétan Trumpra és a republikánusokra. Pedig lenne mit keresni a Biden-család háza táján is, Hunter Biden ukrán, Joe Biden kínai kapcsolatai több mint kínosak. Bidenék viselt dolgairól ma már többkötetes regényt lehetne írni. A jobboldali amerikai sajtó nem véletlenül aggatta az egész ügyre a korrupció kultúrája kifejezést, mert alapos a gyanú, hogy a família több tagja is illegálisan szerzett dollármilliókat vágott zsebre, persze a busás jövedelem után nem adóztak.

A jogi adok-kapok csatározásban most Biden óriási hátrányba került, hogy fia ellen vádat emeltek. Az Egyesült Államok történetében először fordult elő, hogy az elnök egy közvetlen családtagjával ez történik. De ha ez még nem lenne elég, Kevin McCarthy, a képviselőház republikánus elnöke bejelentette: felkérte a testület felügyeleti bizottságát, hogy indítson vizsgálatot Joe Biden ellen. A jogi folyamat arra megy ki, hogy az elnököt impeachment (felelősségre vonás) útján elmozdítsák a hatalomból. Az eljárás nem lesz egyszerű, mert az ügyet a szenátusnak is meg kell vitatnia, ahol a demokraták egyfős többségben vannak.

De ha a republikánusoknak éppen a demokraták elnökjelölő gyűlése előtt sikerül a helyzetet kiélezni, akkor valószínűsíthető, hogy Joe Bident visszaléptetik, amivel megnyílik a Fehér Házba vezető út Trump előtt.

A szerző főmunkatárs

G. Fehér Péter – www.magyarhirlap.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »