BIDEN MEGVÁLTOZOTT HANGNEME NEM VÁLTOTT KI BIZALMAT OROSZORSZÁGBÓL

BIDEN MEGVÁLTOZOTT HANGNEME NEM VÁLTOTT KI BIZALMAT OROSZORSZÁGBÓL

Joe Biden újabb beszédet mondott az Oroszországhoz fűződő viszonyról.

Az amerikai vezető tekintélyes hatalomnak nevezte Oroszországot, az oroszokat pedig büszke népnek.

Biden beszélt még arról, hogy nem kívánja a konfliktus eszkalálódását, és kifejezte reményét egy Vlagyimir Putyinnal való közvetlen megbeszélésre.

Az amerikai elnök azt követően mondott mézesmázos szavai, hogy az előző nap még bevezette szankcióit, Oroszországban a szakértők bírálatait váltották ki.

Hogy viszonyuljon Moszkva Washington ellentmondásos megnyilvánulásaihoz?Csütörtökön Joe Biden elnök még arról beszélt, hogy az Egyesült Államok az Oroszországgal való kapcsolataiban nem törekszik a feszültség eszkalálódására.

Kész azonban újabb szankciók bevezetésére, amennyiben „beavatkoznak” belügyeibe.

Szólt arról is, hogy Oroszország és az Egyesült Államok, mint két nagyhatalom, nagyfokú felelősséggel tartozik a globális biztonságért.

Vonatkozik ez a KNDK-val, Iránnal, a világjárvánnyal és az éghajlat-változással összefüggő kérdésekben folytatott együttes munkájukra is.Bidennek ezt a békülékeny kijelentését újabb oroszellenes szankciók aláírása előzte meg.

Ezek értelmében június 14-ét követően amerikai pénzügyi szervezeteknek tilos lesz orosz állampapírokat elsődleges kötvénypiacokon vásárolniuk.

Washington szankciókat vezetett be továbbá hat oroszországi technológiai céggel szemben.

Mindezeken túl az Egyesült Államok elhatározta tíz orosz diplomata kiutasítását.

Hírdetés

Szankciók hatálya alá kerül továbbá 32 fizikai személy és egyesület. Amellett ismertté vált, hogy az amerikai Igazságügyi Minisztérium terveiben szerepel az orosz vállalatok utánpótlási láncolatában a sebezhetőségi pontok megtalálása.

Mindeközben maga Biden szólította fel Oroszországot arra, hogy arányos választ adjon az újabb szankciókra.

A héten beszéltem Putyin orosz elnökkel kapcsolataink helyzetéről. Én őszinte, tisztelettudó voltam. Beszélgetésünk őszinte és tiszteletteljes hangvételű volt. Én azt remélem, és azt várom, hogy képesek leszünk valamiféle modus vivendit kialakítani. Ehhez viszont fontos az, hogy közvetlen megbeszélések legyenek közöttünk és továbbra is kapcsolatban legyünk egymással

– mondta a Fehér Ház ura.

Az amerikai törvényhozók «pokoliaknak» nevezték az Oroszországgal szembeni újabb szankciókat.

Az a fő csapás azonban, amit az orosz államadósságra mértek, korántsem bizonyult olyan szörnyűnek.

A rubel reakciója pedig egyenesen bámulatos volt.

Míg 2014-ben és 2018-ban a gazdasági szankciók hatására a rubel meredeken zuhanni kezdett, és valutapánikot váltott ki, addig ez alkalommal még meg is erősödött.

Mindezekkel a háttérben figyelemre méltó, hogy Biden teljesen retorikát váltott. Míg nemrég még sértegette Putyint és Oroszországgal kapcsolatban kioktató hangnemben beszélt. Ebből a hangnemből mostanra semmi sem maradt. Mi több, hangvétele bocsánatkérő lett

– vélekedik Vlagyimir Szolovjov tévés újságíró.

Az amerikai elnök beszédében váratlanul egyetlen vád sem hangzott el Oroszország címére az emberi jogok megsértéseit, Alekszej Navalnij blogíró helyzetét illetően, továbbá hogy Afganisztánban Oroszország ösztönzi a tálibok amerikai csapatokkal szembeni támadásait.

Csikós Sándor

Magyar Tudat

Megosztás

The post BIDEN MEGVÁLTOZOTT HANGNEME NEM VÁLTOTT KI BIZALMAT OROSZORSZÁGBÓL appeared first on Magyar Tudat.


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »