Bicske jobb, mint a háború: ha fizetsz, beszélek angolul

Bicske jobb, mint a háború: ha fizetsz, beszélek angolul

Multikulturális sétálóutca lett a bicskei Tescótól a menekülttáborig vezető Csabdi út. A Fejér megyei város szélén álló telep már nemhogy telt házas, hanem egyenesen túlzsúfolt. A helyiek igyekeznek megérteni a bevándorlók problémáit, de a feszültség tapintható a településen.

Hétfő délelőtt, a bicskei Tesco parkolójából látjuk a következőket: két kopasz, fekete dzsekis arab férfi veszekszik egy mályvaszínű kockaház előtt, a szóváltást csendben nézi végig két társuk. Ők nem kiabálnak és nem gesztikulálnak, a kezükben ugyanis fehér nejlonszatyor van. Mellettük egy csapat fekete férfi halad el, energiaitalt kortyolgatnak. A jelenet mindössze pár méterre van attól a ponttól, ahol Tessely Zoltán, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője szombaton sajtótájékoztatót tartott. A politikus a helyiek véleményét fogalmazta meg: eszerint újra zárttá kellene tenni a migrációs táborokat. „Megdöbbentünk és megijedtünk, tartunk a bevándorlóktól, és féltjük hozzátartozóinkat, gyermekeinket, főleg a fiatal lányokat” – mondta még. Beszélt ezenkívül arról is, hogy a minap kést rántott a Tescóban egy bevándorló, innen ered a helyszínválasztás.

Boko Haram, Bicske, Burn

Ottjártunkkor nekünk is világos lett, hogy a hipermarket igen népszerű a táborlakók körében. A biciklitárolónál egy kaftános férfi ül, egészen kétségbeesik, amikor meglátja nálunk a fényképezőgépet és a jegyzetfüzetet, és erősen rázni kezdi a fejét arra a kérdésre, hogy tud-e angolul. Egy mandulaszemű sorstársához irányít, aki végighallgatja és -bólogatja a mondókánkat, majd kurtán közli, hogy ő sem tud angolul. Nyílik előtte a fotocellás ajtó, amin két baseballsapkás fekete férfi lép ki, ők már tudnak beszélni, egyikük szerencsére akar is. Ő a nigériai Peter, nyakában jókora fakereszt lóg, elmondása szerint a Boko Haram elől menekült Bicskéig. Szavait nehezen érteni, mert vagy egy virslis péksüteményt rágcsál beszéd közben, vagy Burn energiaitallal öblíti le. Szerbián keresztül jött idáig, éppen ezért nem örül neki, ha kerítés épül majd a déli határon: rengeteg afrikai fog még jönni, segítség kellene inkább, nem falak, mondja.

Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet

– Odanézz, fotózzák a majmokat!

Ezt már egy kopasz, feketébe öltözött férfi mondja, aki épp a kosarát vitte vissza a vásárlás után. Miután Peterrel befejeztük a beszélgetést, őt kérdeznénk meg a menekültkérdésről, de siet. Egy rövid választ azért még odavet felénk távozóban: – Lelövöldözném az összeset, ezt írja meg nyugodtan!

Egy türkiz színű nadrágban és vajszínű bálnavadászkalapban érkező idős úr már jóval nyugodtabb hangot üt meg: – Kérem, nekem semmi problémám velük – mondja és már tolja is a kocsiját a Tescóba. Itt senki nem nyilatkozik, úgyhogy figyelni tudunk csak: a menekültek bizony ismerik a vecsési savanyúságot, többször is vásárolnak az előtérben lévő üzletben. Mellette a húspult viszont senkit sem érdekelt, ez érthető, a táborban sok a muzulmán, emiatt még állítólag odabent sem nagyon adnak disznóhúst. De a legnépszerűbb a pénzváltó, ha itt lenne kilincs, akkor azt bizony egymásnak adnák a menekültek. Hogy honnan van pénzük? Van, aki állítja, hogy az apja küld neki otthonról, van, aki izraeli jótevőről mesél.

Út valahová

Az áruházból egy repedező, rozoga állapotú fahíd vezet át a Csabdi utcára, amelynek végén a menekülttábor található. Csoportban vonul egy hatfős társaság, elöl haladó vezetőjük pólóján szinte szimbolikus a felirat: Road to somewhere, azaz Út valahová. Foncsorozott szemüvege mögül gyanakodva figyel minket, de azért válaszol első kérdésünkre: nincs semmi konfliktusuk a bicskeiekkel, minden rendben van. De megérkezik egy magas srác, és úgy adja át neki a szót, hogy már csapatával együtt el is tűnik. Ziaullhaq szerencsére beszél angolul, ami nem is csoda, rendőr volt Afganisztánban.

Hírdetés

Arra a kérdésre, hogy miért jött el, a kezét mutatja: két ronda heget látunk. – Öngyilkos merénylet a piacon, én életben maradtam – teszi hozzá, majd panaszkodni kezd, hogy csak kétszer kapnak enni. Ő a sokadik bicskei vonuló migráns, akinél Red Bullt látunk, hát rákérdezünk, miért ilyen népszerű a körükben. Zavaros fejtegetésbe kezd, hogy hát fáj a feje, mert nem hagyják aludni éjszaka a táborban a többiek.

Mi ezt nem bírjuk

Ilona sem tud néha aludni, pedig ő nem a táborban lakik, hanem a Tescóval szemben. Beszélgetésünk alatt folyamatosan arrébb állunk, mert hol innen, hol onnan jönnek a menekültek. Pedig Ilona állítja, hogy most „csendesség van”, este indul be csak igazán a ricsaj. Más atrocitása is volt velük, egyszer például a kerítésének lökték, amikor nem állt félre az útból. – Azóta mindig félreállok –, teszi hozzá, miközben a háttérből egy okostelefonból recseg a keleti hiphop. – Igaza van a Viktornak, mi ezt nem bírjuk – mondja, majd ugyanazzal az arckifejezéssel jegyzi meg, hogy azért sajnálja valahol ezeket az embereket. Ilona szerint nemcsak a magyaroknak kellene segíteniük, hanem „az EU-nak és az egész világnak”. A késrántásról ő csak hallott, de nem volt akkor otthon.

Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet

A tábor maga nincs messze az áruháztól, pár perc séta mindössze. Rengeteg jégkrém- és csokipapír szegélyezi az odavezető utat, meg egy stoptáblára írt „KOSOVA” felirat. Megérkezvén hatalmas nyüzsgést találunk, de sem a piros hajú emós fiú, sem a bőrdzsekis, tetovált fekete óriás, sem a fagyizó gyerekeket kísérő arab család, sem a turbános afrikai nők nem beszélnek angolul, a kifakult Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata mögött ülő harcsabajszú biztonsági őr meg nem nyilatkozhat – magyarul. Egy arab fiú pedig készségesen beszélt volna velünk angolul – ha fizetünk neki. (Nem fizettünk – a szerk.)

Tejföl, tej, csilis bab, tojás

Úgyhogy apró jeleket figyelünk meg, miközben minket a menekültek figyelnek árgus szemekkel. Az udvaron katonai sátor áll, a dobozos almalé valamiért nem a hivatalos bejáraton jut be, mint az egyik arab családnál lévő mintegy ötven kiló liszt, hanem a farácson adogatják át, a drótkerítésen hatalmas lyukak tátonganak, az udvaron térdig ér a gaz. A legtöbbet mégis abból a jelenetből fejtjük meg, amit a húszpercenként érkező rendőrautó szirénájának köszönhetünk: a vijjogástól az egyik menekült úgy megijed, hogy elejti a szatyrát, de olyan szerencsétlenül, hogy el is szakad a papírzacskó. Tejföl, tej, tojás és csilis bab volt benne.

Szerencsére a szudáni Jamal szívesen beszél. A háború elől menekült, Németországba menne, és a tábort úgy írja le, hogy 50 százalék jó, 50 százalék rossz. Csillámporos Samsungját szorongatva mesél arról, hogy milyen zsúfoltan laknak, körülbelül 300-an egy tornateremben, de azért megjegyzi, hogy ez még mindig jobb, mint a háború. A magyarok munkáját egyelőre nem venné el, elmondása szerint tanulni szeretne.

Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet

Beszámolója alatt a kerítés túloldaláról folyamatosan a tekintetünket keresi egy arab fiú. Miután Jamal elindult a városba, a srác már jön is kifelé, szerencsére ő is tud angolul. „Chatelés miatt kellett megtanulnom” – mondja mosolyogva. Mustafa iraki, az Iszlám Állam elől menekült el, mert noha ő is szunnita, katonaként a kormány szolgálatában állt és ez a dzsihadistáknak elég arra, hogy a halállistára tegyék. Meg különben sem vallásos különösebben: „Iszom alkoholt, eszem disznóhúst, normális vagyok.” Már öt hónapja lakik Bicskén és a döntést várja: maradhat-e Magyarországon. Magyarul mondja, hogy tanulja a nyelvünket és szívesen lenne nálunk biztonsági őr. Szeretne kijutni a táborból, mert nehezen viseli már, ahogy drogoznak és verekednek odabent a többiek.

Közmunkások a migránsok ellen

Ezeknek az eseteknek a híre kijut a főtérre is. Kossuth Lajos szobra alatt hat közmunkás asszony pihen, egy ismerősük takarít a táborban, ő mesélt nekik olyan kábítószeres menekültről, akit le kellett fogniuk a rendészeknek. Szinte minden mondatuk után megjegyzik, hogy rendes emberek is vannak a menekültek között, akik udvariasak és nem hangoskodnak. Példaként akár azt a két arab férfit is felhozhatnák, akik a Kossuth-szobortól néhány méterre telefonálnak. Mivel a szemetelés szemmel láthatóan nagyon zavarja őket, pontosabban az, hogy nekik kell a migránsok hulladékát felszedniük, alighanem csak azt látják, hogy a padon marad majd két péksüteményes zacskó…

Kész tényként közlik, hogy az egyik bevándorló késsel hadonászott a Tescóban, pedig egy terhes nő is volt a közelükben. Állítják azt is, hogy a bevándorlók árulják a táborban kapott konzerveket, a pénzből pedig sört vesznek. Na de ki veszi meg tőlük azt a konzervet, kérdezzük. Nagy hallgatás után válaszol csak az egyikük: – Azok, akik még megsajnálják őket.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »