A Vatikán közelében dolgozik egy fodrászatban a 37 éves Mario Reyes, aki három évvel ezelőtt a perui Icából érkezett Rómába. Az üzletben egy különleges számítógép működik: a törzsvendégek között jó ideje szerepel Robert Prevost neve. A perui fodrász a La Stampa olasz napilapnak mesélt a pápával kapcsolatos élményeiről és egy meglepő telefonhívásról.
„Az első hajvágás története másfél évvel ezelőttre nyúlik vissza – meséli Reyes. – A Vatikán közelsége miatt sok pap jár ide, papi civilben vagy reverendában, nem tudjuk, vannak-e közöttük püspökök vagy bíborosok. Amikor először lépett be, kicsit különleges kiejtéssel beszélt: nem éppen olasz, de nem is igazán spanyol akcentussal. Megkérdeztem, honnan jött, és azt válaszolta, hogy amerikai, de sok évet töltött Peruban. »Micsoda véletlen, én meg perui vagyok!« – feleltem, mire ő felnevetett, és nagyon nyitott lett.”
„Spontán elkezdtünk beszélgetni, a hagyományos ételekről és italokról, a fociról, a politikáról. Sok aktuális témáról is beszéltünk, de főleg Chiclayo helyzetéről, a gyönyörű tengerparti városról, ahol északon lakott. Csillogott a szeme, amikor a partvidéki területről beszélt. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy melyik közeli templomban szolgál, és elmondta, hogy nem plébánián dolgozik, hanem a Vatikánban. Hozzátette, hogy Ferenc pápa hívta Rómába, és most már bíboros. Aztán megmutatta a gyűrűt, amit az ujján viselt.”
Őszinte és fesztelen beszélgetések voltak, mindig spanyolul. Emlékekről és benyomásokról beszélt, mindig mosolyogva, az olyan ember kifinomult nyíltságával, aki hozzászokott, hogy emberek között van. Mario Reyes így fogalmaz: „Miközben a haját vágtam, mindenféléről beszélgettünk. Végül is mindketten nemrég érkeztünk Peruból Rómába. A vidám és szomorú perui témák, remények és aggodalmak folyamatosan jelen voltak a beszélgetéseinkben.” Robert Francis Prevost elégedett volt a hajvágással, és attól az első alkalomtól kezdve havonta rendszeresen felkereste az üzletet. „Borotváltan érkezett, csak hajvágást kért – jegyezte meg a perui fodrász. – Utoljára a nagyhéten, kevéssel húsvét előtt járt nálam.”
„Bergoglio pápa halála húsvéthétfőn, a temetés, amelyen több tízezer hívő vett részt, és végül a konklávé… A világ szeme a Vatikánra szegeződött – emlékezik vissza Mario Reyes. – A fehér füst estéjén, egy hosszú munkanap végén, a mobiltelefonomon néztem a videót az új pápa kihirdetéséről. Kicsit elkalandoztam, de
Pár pillanat, és összefonódtak a szálak, és ami hihetetlennek tűnt, az a valóság volt. „Láttam, ahogy a Szent Péter téren megjelent áldást adni, és kiáltottam perui kollégámnak, Jeffrey-nek: »Ez az amerikai vendégünk!« Abban a pillanatban eszembe jutott, amit mondott, hogy a Vatikánban dolgozik. Nem tudtam, hogy ő Ferenc pápa egyik legközelebbi munkatársa, azt hittem, valamelyik bizottság tagja. Annyira izgatott voltam, hogy a biztonság kedvéért odamentem a számítógéphez, és beléptem a rendszerbe, hogy ellenőrizzem, valóban az a név van-e ott, mint amit a téren bejelentettek. Minden tökéletesen egyezett. Teljesen összezavarodtam az örömtől és a meghatottságtól.”
A boldogságot aztán egy kis szomorúság váltotta fel. „Arra gondoltam, hogy többé nem fogok találkozni vele, mert egy olyan bonyolult protokoll, mint a vatikáni, soha nem tenne lehetővé egy olyan hétköznapi dolgot, mint kimenni hajat vágatni – vallja be Mario Reyes. – Ráadásul a biztonsággal kapcsolatban is eszembe jutott, hogy a fodrászat egy bevásárlóközpontban van, ahová sokan járnak.
Így két héttel a pápaválasztás után igazán meglepő telefonhívás érkezett az üzletbe. „Felveszem a vezetékes telefont, és egy ismerős hangot hallok: »Jó reggelt, holnap szükségem lenne egy hajvágásra, háznál.« Meglepődtem. Mi nem nyújtunk házhoz járó szolgáltatást. Gyanakodni kezdtem, hogy valaki viccelődik, mert sok barátunk van az ügyfeleink között. Ezért megkérdeztem: »Ki vagy?«, mire ő nyugodtan válaszolt: »Robert Prevost.« Még arra sincs idő, hogy kimondjam, »a pápa«, máris válaszol: »Mario, én vagyok az, hogy vagy?« Spanyolul elmondom neki jókívánságaimat, gratulálok, aztán ő elnézést kér, hogy nem tud eljönni a fodrászatba, ahogy szokott. Aztán hozzáteszi: »Szükségem lenne rád a Vatikánban«, és megadja az összes információt, hogy eljussak az otthonába. Válaszolok, hogy ne aggódjon, másnap reggel nála leszek. Amint leteszem a telefont, a kollégám furcsán néz rám, és megkérdezi, ki volt a vonalban. »XIV. Leó.«
»De hogy jutok oda?« Egy vendég megmutatja, melyik busszal kell mennem másnap, és én attól tartva közeledem a Vatikánhoz, hogy nem jutok át a biztonsági ellenőrzésen. Azt hittem, minden szigorú és formális lesz. Csengetek a kapun: »Jó reggelt, én vagyok a pápa fodrásza.« A másik oldalon: »Ki hívott?« Én: »A pápa.« Ők: »A pápa hívott? Egy pillanat, kérem.« Egy pillanat múlva egy nagyon kedves alkalmazott jön ki hozzám, kezében egy értesítéssel, hogy a pápa saját fodrásza fog érkezni. Azonosítanak, és elvisznek XIV. Leó titkárához, Edgard Iván Rimaycuna Inga atyához, aki velem egyidős és Chiclayóból származik. Elmesélem neki, hogyan ismerkedtünk meg a pápával, és spanyolul kezdünk beszélgetni. A Szentatya még megbeszélésen van, ezért először a titkárnak vágom le a haját. Amikor befejezem, nyílik az ajtó, és belép a pápa, kinyújtja a karját, és felkiált: »Mario!« Izgatottan odamegyek hozzá, és ő kezet ráz velem köszönetképpen, hogy ott vagyok.
Elkezdem vágni a haját, és egy pillanat alatt kialakul a régi hangulat, és újra úgy beszélgetünk, ahogyan tettük, amikor minden hónapban eljött az üzletbe, megosztva egymással gondolatainkat és emlékeinket szeretett Perunkról: beszélgetünk az első benyomásokról, amikor misszióba érkezett, a távoli megbízatásról, a püspökként való visszatéréséről, arról, hogy Ferenc pápa Rómába hívta, és a Kúriában megélt fontos pillanatokról. Hozzáteszi, soha nem gondolta volna, hogy ő maga lesz a pápa. »Megdöbbentő« – mondja. Aztán a beszélgetésben visszatérünk Peruba és a távozás miatti szomorúságára. Ekkor
Elakadt a szavam, borzongás futott végig rajtam. A Szentatya szívében valóban peruinak érzi magát, persze most már minden nép atyja, de különleges fény ragyog a szemében, amikor egyházmegyéjére emlékezik.”
A Castel Gandolfó-i nyaralás után Mario Reyes újabb telefonhívásra vár. Az elbúcsúzás a viszontlátásra szólt. „Miután elhagytam az otthonát, a felhők között járkáltam, nem találtam meg a visszautat a fodrászathoz. Tíz percig köröztem a Szent Péter téren. Tudom, hogy visszahív, és hogy ő maga hív személyesen, ahogy mindig is tette, nem másokra bízva a feladatot.”
Forrás és fotó: La Stampa
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
