A vízözön előtti világ
A nemzettségtáblázatokat alighanem az Ószövetség és az egész Biblia legunalmasabb részének tartják a legtöbben és én magam is mellőzhetőnek, ignorálhatónak tartottam sokáig, mint egyfajta történelmi érdekesség. Azonban, mint a Szentírás minden egyes betűje, sokkal nagyobb bölcsességeket és igazságokat rejt, mint elsőre gondolnánk.
„Amikor Ádám 130 esztendős volt, magához hasonló, saját képmása szerinti fiút nemzett, akit Szetnek hívott. Ádám Szet születése után még 800 évig élt, s fiai meg lányai születtek. Ádám egész életkora 930 esztendőt tett ki, akkor halt meg.” (Ter. 5:3-5)
A nemzettségtábla így kezdődik és ehhez hasonló leírásokkal találkozunk még sokáig. A séma ugyanaz, xy ennyi esztendős volt, mikor nemzett, ezután adott ideig élt, végül összesen hány évesen halt meg. Ami rögtön szembetűnő, hogy az életkor számai irreálisan nagyok. Ennek kettő olvasata van. Az első egy fundamentalsitább verzió, mely szerint semmi nem zárja ki, hogy ebben a prehisztorikus korban (ugyanis a mi civilizációnk megjelenése előtt kitelejsedett emberiségről van szó) valóban ilyen életkorokat megélhettek emberek. Magam személyes részéről is úgy tudom értelmezni, hogy ez az emberiség előző fázisa egy globális kataklizma előtt, minden bizonnyal egy jóval fejlettebb időszakot ír le, mint azt mi elsőre gondolnánk, sőt akár, mint a jelenlegi civilizációs-technológiai fejlettségünk. Ha így vesszük az sem döbbentene meg, ha Noé bárkája szimbolikus leírású volna és valójában egy űrhajószerű technológiát írna le, állati DNS-fiolákkal. De ezt hagyjuk meg a fantáziának, üdvtörténeti szempontból lényegtelen.
A második olvasat azonban sokkal fontosabb számunkra, mi több nem zárja ki a másikat sem. Ez pedig a szimbolikus jelentősége a számoknak. A héber számmisztika mögöttes többlettartalma átszövi az egész Bibliát és ez itt hatványozottan igaz. A nemzettségtáblázatban szinte mindenki kerek számokat él meg, a teljesség számait. Jarednél 800-as szám bukkan fel, Lámek 777, Hénoch 365 (akárcsak egy év napjai). Ha a zsidó számmisztikában mélyebben mozognánk, minden egyes konkrét számra nagyon érdekes szimbólumokat kapunk. Tömör lényegét tekintve tehát, mindenki kerek és teljes, kiteljesedett életet élt a felsorolásban. De a sorminta visszatérő. Él, nemz, kerek, teljes életet él le, majd meghal. A halál ciklikussága visszatér mindig. Nem számít, hogy milyen nagyszerű életét is élnek az emberek, mennyi mindent érnek el, valósítják meg önmagukat, telejsednek ki, érik el a céljaikat. Végül mind ugyanúgy meghalnak. Tömör, de velős igazság. Egyetlen egy kivétel van, ez pedig Hénoch. Hénoch leírásánál nem követi a Szentírás a sormintát, itt megszakítja a hány évesen nemz, még meddig él, és összesen hány évesen hal meg sémát. A Biblia így töri meg Hénochnál a történetet:
„Hénoch Isten színe előtt járt”(Ter. 5:22)
„Isten színe előtt járt, aztán nem volt többé, mert Isten elvitte” (Ter. 5:24)
Hénochnál jelenik meg a halál legyőzhetőségének kulcsa. Nála kiemeli az írás, hogy Istennel járt, ő egy hívő, Isten akaratát teljesítő ember volt. A felsorolás nem a meghalásával ér véget, hanem, hogy Isten magához veszi. A nemzettségtáblázat bár elsőre unalmas, sőt szürreális felsorolásnak tűnik, mély alapigazságokat rejt. Emberek tucatjai élik le az életüket világilag megfelelő, önmegvalósító, kiteljesedő módon. Szép és kerek életük van, de mit sem számít, hisz mindanyiunkat utolér a halál. De már itt, az Ószövetség elején felsejlik a megváltás misztériumának reménye. Ha Istennek „megadjuk magunkat”, és az ő akaratát telejsítjük, az ő szellemiségében élünk, akkor hozzá juthatunk a céltalan elmúlás helyett.
Az özövíz és Noé bárkája
„Ekkor az Úr így szólt: „Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen. (…) Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz,megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében.” (Ter. 6:3-6)
A korábban taglalt életkort jelző számok fejezik ki az ember lelki romlását, Istentől való távolodását, amelynek arányával együtt rövidül az életkora. Érdemekes és figyelmeztető, hogy a Biblia (csakúgy, mint megannyi más vallás szent szövege) arról szól, hogy mindez, amit most látunk magunk körül, már megtörtént egyszer. Az Ószövetség ezen eleje és az Újszövetség vége keretes szerekzetet alkot a Jelenések Könyvével, amelyben megtudhathajtuk, hogy mindez nagyon hasonlóan megfog történni ismét. Csak már végleges formában. A gonoszság és az emberi romlás elhatalmasodik, az istentelenség olyan mértéket ölt Noé idejére, hogy az emberiség pusztulásához vezet. Ugyanígy figyelmeztet később Jézus a végidőkről is minket: Amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön? (Luk. 18:8)
„Noé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Noé.” (Ter. 6:9)
Így folytatja a Szentírás, hasonló jelzőket alkalmazva Noéra, mint a korábban említett Hénochra. Később Szodoma és Gomora történetében is visszatér Isten azon cselekvése, hogy akár egyetlen igaz emberért ad reményt a megújulásra. Noé bárkájának leírására nem térnék ki részletesebben, de minden egyes anyag, amiből készül és minden mértékegység ami felbukkan, a nemzettségkönyvéhez hasonlóan mind-mind mély jelentést rejt a héber szimbolumrendszerben. Ami nekünk különösen fontos, főleg az Órigenészi írásmagyarázat tükrében, az az egész történet atropológiai allegóriája. Az, hogy a bárka maga Isten közössége, az egyház a világ viszontagságain, általánosan elfogadott klasszikus egyházi magyarázat. Az ókeresztény órigenészi értelmezésben azonban egyéni jelentőséggel bír. A bárka mi magunk vagyunk, bennünnk Noéval, a bennünk élő igaz emberrel és a korban megszokott állatokkal, mint lelki tulajdonságok szimbólumaival, belső ösztönökkel. Minden állat az adott korban valamilyen belső lelki tulajdonságot szimbolizált ( pl. bátor mint az oroszlán, gyáva nyúl stb.). A történet érdekessége, hogy mind a pozitív tulajdonságokat rejtő állatok, mind a negatívnak tulajdonítottakat betereli Isten a bárkába.
„Minden tiszta állatból hetet-hetet vigyél magaddal, hímet és nőstényt! Azokból az állatokból, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt”(Ter. 7:2)
Ebben a korban még Isten nem beszélt tiszta és tisztátalan állatokról úgy, ami a későbbi kóser étkezés alapjait képzi. Az egy későbbi történet és itt egyáltalán nem étkezésről van szó. Itt az állatokkal szimbolizált belső, pozitív és negatív lelki tulajdonságok sejlenek fel, melyeket mind megkell mentenünk magunkban a megújulás számára. Hatalmas üzenet ez, melyben minden egyes ösztönünk, vágyunk, lelkiségünk helyet kap a megújulás után, az Istennek mindegyikkel terve van és Istennel mindegyiket képesek vagyunk helyén kezelni és nemes, Istennek tetsző, megszentelt funkciót adni neki. Noé történetében a számmisztikát már nem is kell említenem, mindennek szerepe van. A 40, mint a megpróbáltatás örök száma a Bibliában, a 150 nap, ami a beteljesedés jele. Az Úr szövetséget köt Noéval és utódaival, ez az első tényleges, megemlített szövetség a Szentírásban. „Íme, szövetségre lépek veletek és utódaitokkal” (Ter. 7:9) Valójában erre alapul az egész megváltástörténet, ez a Noé utáni bizalmi kapcsolat és ígéret Istentől maga az ó-szövetség. A legrégebbi formája melyet később csak megerősít Isten és végül Jézus Krisztus megváltó halálával és benne való hittel új szintre emeli, mely az Újszövetség lesz. Ahogy Jézus mondja az utolsó vacsorán: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki. (Luk. 22:20) Mindennek legelső előzménye és gyökere azonban itt, a Noéval kötött ószövetség.
Noé előtti és utáni teremtés hasonlóságok és különbségek
Az özönvíz után ismét elhangzik az új teremtési parancs. Az eleje megegyezik azzal még, melyet az Édenben az emberpárnak mondott, utána azonban már azonban drasztikus külünbségek következnek, melyben látszódik, hogy Isten a gyarló, leromlott létállapotú emberhez szabja a világ új instrukcióit. Míg az Édenben a parancs így szól:
„Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen! Majd ezt mondta Isten: Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: legyen mindez a ti eledeletek!” (Ter. 1:28-29)
Itt egyértelműen az uralkodás korabeli nyelvezetben, mint felelősségvállalás, gondoskodás jelenik meg. A természet és a teremtett világ őrei és gondnokai az emberek. A létállapot olyan ideális, hogy egyik élőlény a másik halála árán nem kell, hogy fenntartsa a saját életét. Mindenkinek megfelelő a növények termése kizárólag. Azonban Noé után a leromlott emberre már a következők lesznek igazak a saját, romlott természete szerint:
„Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet!Féljen és rettegjen tőletek minden földi állat és minden égi madár, kezetekbe adom őket minden földi csúszómászóval és a tenger minden halával együtt. Minden, ami csak él és mozog, legyen a ti eledeletek! Nektek adom mindezt éppúgy, mint a zöld növényt.” (Ter. 9:1-3)
Kardinális a különbség az eredeti gondoskodás, felelős gondozás és aközött, hogy minden más teremtett élőlény félni és rettegni fog az embertől. Ezt napjainkban nem kell különösebben magyarázni az állatkínzásokat, természeti, környezeti károkozásokat és pusztításokat látva, melyet az emberiség okozott. Továbbá itt jön el a húsevés engedménye is. A leromlott emberi fiziológiához rontja Isten a teremtett világ szabályait is és, melyet eredetileg gondoznia kellett az embernek, azt táplálékul adja számára.
Azonban nem csak különbözőség van az első teremtéshez képest, hanem hasonlóság is. Később ezt olvassuk Noéról:
„Egyszer bort ivott, megrészegedett, és meztelenre vetkőzött a sátrában. Hám, Kánaán ősatyja meglátta apja szemérmét, és elmondta kint levő két testvérének.Akkor Sém és Jáfet fogták a ruháját, a vállukra terítették, s háttal bemenve betakarták apjuk szemérmét” (Ter.9:21-23)
A történet szempontjából nem csak azért fontos, hogy lássuk Noé habár igaz ember volt, és méltó arra, hogy Isten az utolsó reményt is benne lássa, azért mégiscsak egy bűnös, gyarló ember volt, mint bármelyikünk. Ezzel azt is kifejezve, hogy bármelyikőnkben ott van az igaz ember is, az isteni reménnyel. Azonban, ahogyan az édeni bűnesetnél, itt is megjelenik a meztelenség és a szemérem eltakarásának motívuma, a szégyenérzettel. Minden ismétlődik. Az ember pőre, őszinte valójának meglátása és felismerése mindig szégyenérzetet rejt Isten ismeretének fényében. Nem testileg, hanem a romlott valónk és lelki, szellemi, morális szintünket tekintve az igazság fényében. Felbukkan még Sém, Jáfet és Hám. Későbbiekben ők a szemita, európai,ázsiai és a déli népek szimbólumai lesznek közelfogadottan a teológiában. Az ő utódaik azok, akik később napkeleti bölcsekként a három égtáj felől érkeznek és tisztelettel adóznak az újszülött Jézusnak. Jelezve, hogy a világ összes népe Isten gyermeke, tőle származik és őhozzá is kell meg- és visszatérnie.
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
