Bezárhat a pornókirály Andrássy úti luxusplázája

Bezárhat a pornókirály Andrássy úti luxusplázája

A hírblog értesülései szerint számos alkalmazottnak december végével felmondtak, a többieknek januárban lesz az utolsó munkanapjuk.

A pestisracok.hu forrásai szerint a nemzetközi online peep-show hálózatot működtető üzletember egyik cégének milliárdos adócsalási ügye állhat a háttérben. Ugyanakkor Nemes Tamás, Gattyán György cégcsoportjának, a Docler Holdingnak a kommunikációs vezetője a hírblog kérdésére azt közölte, hogy a teljes cégcsoportban, így az áruházban is átszervezések folynak, amelyeknek kimenetele egyelőre képlékeny.

Az áruházat működtető Il Bacio Kft. is az adóhatóság célkeresztjébe került, hiszen a cég egyik tulajdonosa az a WebMindLicenses Kft., amelynek a gazdálkodásával kapcsolatban már jó két és fél éve nyomozás indult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi igazgatóságán.

Az Il Bacio di Stile luxusüzletnek helyet adó, impozáns palotát úgy tudni, négymilliárd forintért vásárolta Gattyán György, majd további ötmilliárd forintból újította föl.

Hírdetés

Az Opten cégadatbázisból azonban más is kiderül. A NAV Kiemelt Adózók Adóigazgatóság Hátralékkezelési és Végrehajtási Önálló Osztálya 2013. október 9-én az Il Bacio Kft.-nél vagyoni részesedést is lefoglalt, mégpedig a cég egyik tagjánál.

A bezárás másik oka az üzlet állítólagos veszteségessége lehet. Tavaly már cikkezett a sajtó arról, hogy 2013-ban gigantikus veszteséget termelt Gattyánnak a luxuspláza. Az Opten adatai szerint a maga nemében páratlan Andrássy úti luxusáruház 475 millió forintos árbevétellel és 2,15 milliárdos veszteséggel zárta a 2013-as évet, igaz, csak ősszel nyitottak, így a mérleg nem a teljes üzleti évet tükrözte, hivatalos tavalyi adatok pedig egyelőre nincsenek.

A pestisracok.hu emlékeztett arra, hogy Gattyán cége bérbe adta egy Lalib nevű portugál cégnek a Livejasmin.com erotikus weboldal know-how-ját, amellyel a NAV szerint az adózást akarták elkerülni.

A magyar Forbes összeállítása szerint a Docler-csoport feje, Gattyán György Magyarország leggazdagabb embere. A lista szerint a pornóguru 174,3 milliárdos vagyonával taszította le a trónról a „mindössze” 159,5 milliárddal büszkélkedő OTP-vezért, Csányi Sándort.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »