Bevörösödött Sepsiszentgyörgy, zöld tanúsítványhoz kötött a szórakozás

Bevörösödött Sepsiszentgyörgy, zöld tanúsítványhoz kötött a szórakozás

Három ezrelék fölé emelkedett Sepsiszentgyörgyön a koronavírussal fertőzöttek aránya, ezért a megyei készenléti bizottság úgy határozott, hogy bizonyos tevékenységeket csak zöld tanúsítvánnyal lehet elvégezni a városban.

A városháza közleménye szerint a zöld tanúsítvány azt igazolja, hogy az illető személy védettséggel rendelkezik: be van oltva, negatív teszteredményt mutat fel, vagy az elmúlt hat hónapban átesett a fertőzésen. A vonatkozó kormányhatározat szerint azokon a településeken, ahol a fertőzöttség 3 és 6 ezrelék között mozog, minden hat év feletti személynek kötelező felmutatni a zöld tanúsítványt bizonyos tevékenységek esetében.

Hírdetés

A különböző rendezvényeken való részvétel még zöld tanúsítvánnyal együtt is korlátozott. Sporttevékenységek (például meccsek) alkalmával minden zárt és nyílt területen, a nézőtér legtöbb 30 százaléka foglalható el, emellett kötelező a legkevesebb 1 méteres távolság betartása a személyek között és a védőmaszk viselése. A mozi, az előadó- és koncerttermekben a nézőtér legtöbb 50 százaléka tölthető be, a távolság betartása és a védőmaszk viselése mellett.

Zártkörű, zárt területen zajló rendezvényeken (esküvői vagy keresztelői mulatságok, stb.) legtöbb 200 fő vehet részt, ha biztosítani lehet mindenki számára legkevesebb 2 négyzetmétert, a felnőtteknek szóló képzéseken és műhelymunkákon és konferenciákon legtöbb 150 fő vehet részt zárt területen, és legtöbb 200 fő szabadtéren; ott is kötelező a fejenkénti 2 négyzetméter biztosítása, de a maszk is. Konferenciák szabadtéren nem tarthatók, találkozókon és tüntetéseken legtöbb 100 fő vehet részt. 50 százalékos kapacitással működhetnek az éttermek és kávézók kinti és benti terei 5 és éjjeli 2 óra között, a játéktermek, a fedett uszodák és a gyermekek zárt térben levő játszóházai 5 és 24 óra között. 30 százalékos kapacitással működhetnek a bárok és éjszakai mulatók hajnali 5 és éjjeli 2 óra között.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »