Bevetették az osztrák hadsereget a tót határnál az idegen betolakodók miatt

Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter a Die Welt című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy a balkáni migrációs útvonal még mindig nincs teljesen lezárva, az osztrák hatóságok becslése szerint az idén Ausztriába érkezett több mint 12 ezer menedékkérő közül 8000 a Balkán térségéből jutott be az országba.

Miután Magyarország és Macedónia megerősítette határai védelmét, új embercsempész útvonalak formálódnak. Megfigyelhető, hogy sok menekült Görögországból vagy Szerbiából kitér Bulgária vagy Románia felé, majd Szlovákián keresztül megy tovább Nyugat-Európa felé.

Ezért az osztrák rendőrség és a hadsereg mélységi ellenőrzéseket kezdett a szlovák határ térségében” – mondta a miniszter. Kiemelte: soha nem fordult még elő Ausztriában, hogy katonák “klasszikus rendőrségi munkában” vegyenek részt, de közreműködésük elengedhetetlen. “

Mint mondta, Brüsszelben bizonyos gondolatoknak még meg kell gyökeresedniük. Ezért a közép-európai országok akciótervet készítettek arra az esetre, ha újabb menekülthullám érkezik. Az intézkedéseket rendőrök, katonák és civil személyzet mozgósításával hajtják végre. Az előző héten Ausztriában tartottak is már egy nagyszabású gyakorlatot – mondta Hans Peter Doskozil.

Hírdetés

Az Észak-Afrikából a Földközi-tengeren át az EU felé irányuló migrációval kapcsolatban felidézte, hogy augusztusban Párizsban a francia-német-olasz-spanyol csúcstalálkozón egyetértésre jutottak abban, menekültügyi központokat kell felállítani Afrikában. Hozzátette: “örvendetes”, hogy a német kancellár álláspontja is váltózóban van, de most az Európai Bizottságon van a sor, a brüsszeli testületnek “új, konkrét javaslatokat kell tennie”. Azt kell megcélozni, hogy nullára csökkenjen az Észak-Afrika és az EU közötti illegális migráció. Ehhez az uniós külső határ hatékony védelmére és az EU területén kívül működő menekültügyi – a menedékkérőket befogadó és kérelmüket elbíráló – központokra van szükség, valamint az illegális úton érkező emberek következetes hazaszállítására és a védelemre szoruló menekültek befogadására egy áttelepítési program keretében, amelyben valamennyi uniós tagország részt vesz kapacitásának megfelelően.

Arra a kérdésre, vajon az olyan tagállamok is hajlandóak lesznek-e áttelepített menekültek befogadására, és ezzel a legális migráció támogatására, mint Lengyelország és Magyarország, az osztrák védelmi miniszter azt mondta, hogy derülátó ebben az ügyben, de alapvető feltétel, hogy a felvázolt intézkedési csomag valamennyi eleme hatékonyan működjék. Kiemelte: Ezek az országok elveszítették bizalmukat az EU iránt”, ezért először helyre kell állítani ezt a bizalmat.

Hans Peter Doskozil a többi között arról is beszélt, hogy az afrikai EU-s menekültügyi központok biztonságáról egy EU-s katonai küldetéssel kellene gondoskodni. Ezekbe a létesítményekbe kell visszaszállítani a Földközi-tengerből kimentett embereket is. Az EU területére csak azok léphetnek be, akikről a menekültügyi központokban megállapították, hogy védelemre szorulnak – mondta az osztrák védelmi miniszter.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »