Bevetésen Dennis Rodman, a botrányos diplomata

Bevetésen Dennis Rodman, a botrányos diplomata

Titokzatos küldetésre érkezett Észak-Koreába Dennis Rodman. A veterán kosarasnak ez az ötödik útja a diktatúrába, s úgy tűnik, botrányos múltja ellenére a Trump és Kim Dzsong-un közötti harc összekötőjévé lépett elő.

Ritka alkalom, hogy a diplomácia kimért világa tömegek által követett, szórakoztató showműsorrá váljon. A nézettség azonban garantált ha a világpolitika színpadán a veterán kosárlabda sztár, Dennis Rodman tűnik fel. Ezt ismerhette fel az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong-un, aki a korábbi botrányok ellenére ismét országába hívta Rodmant. A Féreg becenévre hallgató kosaras kedden ötödik alkalommal érkezett Phenjanba, hogy – miként fogalmazott – teljesítse „küldetését”. Ennek részleteiről csak a négynapos vizit után beszél majd, annyit azonban Rodman elárult, reményei szerint az út során ajtót nyit majd Észak-Korea és az Egyesült Államok között.

Bár az egykori sztárjátékos nem a szerénységéről ismert, mégis felmerült, hogy valóban diplomáciai siker követi útját. A közvélemény bizalmának alapot szolgál, hogy ugyanazon a napon, mikor Rodman Észak-Koreába érkezett, Phenjan kiadta azt a 22 éves amerikai állampolgárt, akit korábban – egy szállodai propagandaplakát eltulajdonítása miatt – 15 év fogságra ítéltek. Otto Warmbier, egy bakteriális fertőzés következtében egy éve kómába esett, szerdán különgéppel szállították az Egyesült Államokba.

Az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője kijelentette, Dennis Rodmannek semmi köze a tragikus sorsú amerikai diák kiadatásához és hangsúlyozta, a kosaras nem Donald Trump elnök képviseletében utazott Észak-Koreába. Ez több szempontból is megalapozott. Az idén 56 éves, alkohol és drogproblémákkal küzdő Rodmantől aligha várható el diplomáciai bravúr, tetoválásaival, arcpiercingjeivel pedig nem egy elnöki különmegbízott benyomását kelti. Idei útjához ráadásul Rodman nem csak egy diktatúra, de Trump politikájával is nehezen összeegyeztethető szponzort talált. Az a Potcoin finanszírozta az észak-koreai kiruccanást, mely cég a kényelmesebb marihuána vásárlást célzó, digitális fizetőeszközt terjesztene el. A titokzatos küldetés első, kézzelfogható eredményének a kannabisz üzletben érdekelt vállalat örvendhet. A Business Insider hírportál szerint a hírverésnek köszönhetően ugyanis a Potcoin fizetőeszköz értéke majdnem duplájára, 97 százalékkal emelkedett az elmúlt napokban.

http://mno.hu/

Trump és Rodman kapcsolata egyébként hosszú múltra tekint vissza. Az amerikai elnök egykori valóságshow-ja, az Apprentice, vagyis a Gyakornok című műsorból Trump kiejtette a kosarast, miután egy feladat során képtelen volt helyesen leírni szlovén származású felesége, Melania Trump nevét. Rodman mégis szimpatizált az üzletemberből lett államfővel, a tavalyi választási kampány során Twitteren állt ki mellette annak ellenére, hogy Trump sosem viszonozta a rokonszenvét. Miután egy interjúban az ex-játékos arról beszélt, hogy Trump felvetette, egyszer elutazna vele Észak-Koreába, az üzletember Twitteren közölte: Rodman alkohol, vagy drog hatása alatt nyilatkozott. – Örülök, hogy kirúgtam az Apprentice-ből – tette hozzá az államfő.

A sportoló egyébként tény, hogy nem egyszer adott élete során részegen interjút. A legutóbbi, 2014-es észak-koreai látogatása alatt is igen érdekes állapotban volt Rodman, amikor a CNN élőben kapcsolta az akkor nyolc főből álló kosaras delegációt Phenjanból. A riporter hiába próbálta politikai síkra terelni a beszélgetést, Charles Smith egykori NBA játékos meggyőzően képviselte ügyük ártatlanságát. Amikor azonban a napszemüvegben, baseball sapkában feszengő Rodman átvette a mikrofont, elszabadultak az indulatok. A CNN riportere azzal szembesítette, miként nevezheti Kim Dzsong-un-t barátjának, amikor a diktátor mások mellett egy amerikai származású misszionáriust, Kenneth Bae-t zárt igazságtalanul munkatáborba. Rodman ordítva védte meg a phenjani rezsimet, kijelentetve, Bae-t megérdemelten ítélték 15 év kényszermunkára. Az interjú után elismerte, hogy részegen nyilatkozott és elnézést kért Bae családjától.

Hírdetés

Mindenkit meglepett, mikor pár hónappal a botrányos látogatás után Phenjan szabadon engedte az evangélikus lelkészt egy másik amerikai fogollyal együtt. Kiadása után ráadásul Kenneth Bae maga nyilatkozott úgy, hogy a kosárlabda sztár hozzájárult szabadulásához. Mint mondta, később vált számára világossá, hogy a nagy médiafigyelem lendületet adott a kiadásról zajló háttértárgyalásoknak.

http://mno.hu/

Csoma Mózes, az ELTE Koreai Tanszékének vezetője szerint ezúttal is van kapcsolat Rodman phenjani látogatása és a kómában fekvő amerikai diák kiadása között. Mint lapunknak kifejtette, az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti kapcsolatok viharos eseményei sodorták a két eseményt egy irányba.

– Phenjan szeretne magas szintű tárgyalásokat kizsarolni a Trump-adminisztrációtól, ez áll a több tucat ballisztikus tesztrakéta indítása mögött is. Márciusban ért tetőpontjához a konfliktus, mikor Washington kilátásba helyezte a katonai erő alkalmazását – mondta az ELTE docense. Azonban nagyrészt a kínai közbenjárásnak hála, hamarosan enyhülni kezdett a helyzet, májusban a két fél között nem hivatalos kétoldalú egyeztetésekre is sor került Norvégiában. A háttér megbeszélések vezettek oda, hogy a botrányhős ismét korunk egyik legnagyobb politikai sakkjátszmájának figurájaként tűnt fel.
Az abszurd helyzet Csoma Mózes szerint Phenjan elhibázott döntésének következménye.

– Rodmant 2013-ban, nem sokkal hatalomra kerülése után találta meg Kim Dzsong-un – folytatja Csoma. Phenjan célja – sok más autoriter rezsim technikáját követve – az volt, hogy egy nemzetközileg ismert médiaszemélyiség segítségével jobban tudják hallatni hangjukat a világban. – Bár sok más kosárlabda sztár is szóba került, végül Phenjan Rodman mellett döntött – folytatta Csoma Mózes. A szakértő elmondta, Észak-Korea New York-i ENSZ képviseletén keresztül történt a kapcsolatfelvétel, s kétségkívül nem a legszerencsésebb választás volt. A közismerten súlyos alkoholproblémákkal küzdő, tájékozatlan, nem igazán beszámítható Rodman azóta is sok fejfájást okozhat az észak-koreai vezetésnek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.06.15.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »