Bevásároltak Áderék

Bevásároltak Áderék

Bevásárlás

Áder János hivatala négy autót vett majdnem 36 millió forintért a Porschétól – írja az Átlátszó az uniós közbeszerzési értesítőre hivatkozva. A Porsche Hungária Kft. egyedüli ajánlattevőként nyert a pályázaton. A szeptemberben megkötött szerződés alapján felső középkategóriás Skodákat szállítanak le a Köztársasági Elnöki Hivatalnak. A portál emlékeztet, a Porsche az állami gépjármű-beszerzések egyik nagy kedvence.

 

Nyugdíjasok

Megjelent a közlönyben a nyugdíjfizetésről szóló kormányrendelet. A nyugdíj-kompenzáció a novemberi nyugdíj 9,6 százalékával egyezik meg, ami egy 118 ezer forintos átlagnyugdíjnál nagyjából 11 ezer forintot jelent. Ezen felül nyugdíjprémiumot is fizet az állam, amelynek mértéke legfeljebb 20 ezer forint. Így összesen 20-23 ezer forint körüli pluszpénzt kaphatnak az átlagnyugdíjasok. Orbán Viktor még októberben jelentette be az újfajta juttatást.   

 

Hírdetés

Üzemanyag

Négy forinttal drágult az üzemanyag. A 95-ös benzin literenkénti átlagára így 351, a gázolajé 362 forintra nőtt, de az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a kutakon.

 

Lejtőn Katalónia

A Moodys szerint gyorsan romlik az elszakadni vágyó spanyol régió üzleti környezete, akár leminősítés is jöhet. A nemzetközi hitelminősítő rontott Katalónia alapszintű adósminőség-értékelésén és úgy véli, a belpolitikai válság várhatóan negatív hatással lesz a katalán gazdaságra, a külföldi befektetői hangulatra és a turizmusra, ezek pedig fokozzák a tartomány gyenge közfinanszírozási helyzetét. Elemzők szerint a függetlenedés az Európai Unió gazdaságát is rontaná.

 

Deviza

Nem nagyon mozdult a forint a főbb devizákkal szemben, a közös uniós valutát a 311-es szint alatt jegyezték, a svájci frankot és a dollárt 267 forintért adták szerdán a bankközi kereskedelemben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »