Bevásárlóroham Szlovákiából: Ez a vonat elment?

Bevásárlóroham Szlovákiából: Ez a vonat elment?

Két héttel ezelőtt, amikor Szlovákiában a lockdown elkezdődött, megrohanták a határmenti Árkádot a felvidéki magyarok és a szlovákiai vásárlók. Igaz, aznap „Black Friday”-akció volt, de a magyar kereskedők abban reménykedtek, ez a helyzet állandósulni fog, s ha a szomszédban elrendelt lezárás esetleg karácsonyig kitart, akkor nekik idén nagyon jó forgalmuk lesz. Holnap újra nyit Szlovákia; megkérdeztük, bejöttek-e a számításaik?

A csütörtöki havazás nyilván nem hozta meg a kedvet egy jó kis kirándulásra, de azért így is voltak a győri Árkádban galántai, komáromi rendszámú autók kora délután. Nem annyi, mint legutóbb, de egy átlagos csütörtök délutánnál szerintünk többen lehettek. Minden huszadik autó szlovák rendszámú volt. A bevásárlóközpont földszinti és első emeleti parkolója gyakorlatilag megtelt, a második emeleten is sok autó állt, de hely azért akadt. Majdnem olyan látvány fogadott tehát, mint két hete – igaz, akkor nem a hó, hanem az eső ömlött.  

„Nem mondanám, hogy beváltak a számításaink. Inkább ellenkezőleg. Most kisebb a forgalmunk, mint egy átlagos karácsonyi időszakban. Érdeklődő valóban sok volt, s a legtöbben Szlovákiából érkeztek, így úgy tűnt, roham van. De ők csak megnézték a pultot – ahogy másét is -, s mentek tovább”– ezt annak a pólófestő kisboltnak a két munkatársa mondja, aki legutóbb is megszólalt riportunkban. Akkor azt gondolták, karácsony környékén a vevőkörüknek a fele olyan vásárló lesz, aki Szlovákiából érkezik. „Óvatosabb most mindenki a pénzével” – mondja a kis hely tulajdonosa, s ez igaz szerinte a magyarokra és a szlovákokra is. „Érhető, a járványhelyzet most mindkét országban úgy alakul, hogy senki ne kockáztat. Mi meg ezt érezzük a bőrünkön.” 

Az elégedett kereskedő olyan, mint a fehér holló, nem igen lehet ilyennel találkozni – sem most, sem máskor – , de  ezt, amit a pólós bolt eladója mondott, említette más is. Pusztán panasznál tehát biztosan többről van szó. A Sparral szemben működő mobilos üzletben hasonlót állítanak: a forgalmuk elmarad a korábbiaktól, a mögöttünk hagyott szombat (december 4-e) volt az egyetlen, ami kiugró forgalmat hozott. De az is olyan volt, mint egy átlagosan jó karácsony előtti hétvége. „Látjuk azért, hogy a Sparban nagy a forgalom, vagyis jönnek oda vásárolni. Ők nagyok, könnyebb dolguk van.” 

Hírdetés

Itt meg kell állni egy pillanatra, egyrészt azért, mert élelmiszerbolt Szlovákiában is nyitva volt eddig, tehát kenyérért, tejért, almáért nem kellett átjönni. Azok a vevők tehát, akiket a mobilboltból láttak, valószínűleg magyar vásárlók voltak. S azt is el kell mondanunk, hogy az Árkád „nagy”, tehát multinacionális cégeit csak központilag tudnánk kérdezni (általában Budapestről), adataik pedig a karácsonyi forgalomról mindig az érintett időszak után van csak, így tőlük hivatalos válaszunk nincs. Az Árkádon belül dolgozó eladók ugyanakkor beszélgetnek egymással, többen ismerősök már, s ők azt mondták, a „nagyok” azért jobban jártak a szlovákiai lock downból, a ruhaboltokban, elektornikákban nagyobb volt a vásárlási kedv, mint nálunk.  

„Talán húsz százalék” – ennyiben saccolta meg a forgalomnövekedést az az ékszeres bolt is, amely szintén a bevásárlóközponban működik. „A piercingek miatt mi eleve monopolhelyzetben vagyunk, s évközben is sok a Szlovákiából érkező vendégünk. Nagy változást az elmúlt két hétben ezért mi sem tapasztaltunk, kicsivel nőtt a forgalom, amelyre külön nem építettünk, örültünk neki, ennyi.” 

 A kérdés már csak az, hogy az egyszer már Győrbe csábított szlovákiai vásárlók visszatérésében bíznak-e a győri eladók. „Később biztosan”, mondják, vagyis nem készülnek külön akcióval a határon túli vásárlókör számára. „Két hét még van karácsonyig, sokan az utolsó pillanatban kapcsolnak, vagy akkor van idejük vásárolni. Ebben bízunk és szerintem még jönni fognak Szlovákiából. Ha csak nézelődni jönnek vagy átélni azt az érzést, hogy itt nincs zárás, lehet valamit csinálni; így jártunk. Lett egy közepes vagy annál kicsit gyengébb karácsonyi forgalmunk. De két hét még csodát tehet – olyat, amilyet egyébként a mögöttünk hagyott két hétre gondoltunk” 

Kifelé menet végül még egy galántai családot szólítunk le, nem tudhatják, mit mondtak a kereskedők, de ők megerősítik az elmondottakat. Egyetlen táskát pakolnak be a kocsiba, az egy ismert ruhabolt márkája: „Úgy jöttünk, hogy körülnézünk, s ha valami jót találunk, jó áron, akkor megvesszük karácsonyra. Azt sejtettük, hogy üres kézzel nem megyünk haza, de mindenáron nem akartunk pénzt költeni. Az ajándékok nagy része már megvan, már csak a „habot” kerestük a tortára. Otthon is körülnézünk még, mivel nyitnak a boltok, ennek semmi akadálya nincs. A győri túrát inkább kirándulásnak szántuk, s úgy megyünk haza, mint az okos lány: viszünk is ajándékot, meg nem is… Egyet azért viszünk.” 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »