Bevándorlás: válsághelyzetet hirdet a kormány

Bevándorlás: válsághelyzetet hirdet a kormány

Hamarosan válsághelyzetet hirdet a kormány a tömeges bevándorlás miatt – jelentette be a Fidesz jogi szakpolitikusa.

Gulyás Gergely közölte, hogy 13 jogszabály módosítását kezdeményezik a parlament jövő heti, rendkívüli ülésén. Köztük van a rendőrségi és a honvédelmi törvény, mindkettő sarkalatos jogszabály, azaz módosításukhoz kétharmados többség kell.

A jogszabály-változások hatályba lépése után a magyar–szerb határon tranzitzónát alakítanak ki a határsértők feltartóztatására – tette hozzá Gulyás Gergely.

Molnár Zsolt nem támogatja

Hírdetés

A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke nem támogatja a honvédségi törvény módosítását, Molnár Zsolt szerint a határvédelem a rendőrség feladata, amelynek átcsoportosításokkal a szervezet eleget is tud tenni.

Bűncselekménnyé minősítenék az illegális határátlépést

A nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke megerősítette, hogy az illegális határátlépést bűncselekménnyé minősítenék. Németh Szilárd nem lát ellentmondást a Btk. szigorításának terve és a börtönök túlzsúfoltsága között. Az idén eddig több mint 150 ezer határsértőt fogtak el a magyar hatóságok.    


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »