Az egykori szép reményű nemzeti párt, a Jobbik erkölcsileg és politikailag olyan szintre küzdötte le magát, hogy az elemzőnek szinte már kínos rámutatni arra az evidenciára, hogy a nemzeti jelszavak mögött másfél éve semmiféle tartalom nincs. Fél évtizede nemzeti körökben még büszkén vallhatta magát bárki Jobbikosnak s érdekes vitákat generált „reálpolitika versus nemzetpolitikai maximalizmus” témájában a Fidesz-Jobbik ellentét, ami józan emberek esetében nem volt összeegyeztethetetlen a baráti hangnem és viszony megtartásával. Ma már a Jobbik neve szitokszó a pártsemleges nemzeti elkötelezettségű társaságokban, s hovatovább mindenkinek szinte magyarázkodnia kell, ha valaha bármi köze volt ehhez a hitehagyott párthoz. Vona Gábornak sikerült közhellyé zülleszteni azt a megállapítást, hogy a Jobbik lelkének elvétele nem a stílus megváltozását jelentette elsősorban, hanem a tartalom megváltozását. A nemzet érdekét mindenek elé helyező, következetes, egyenes pályaívű pártból egy hatalom-centrikus, a választók remélt kegyéért, ugyanabban a kérdésben akár többször is álláspontot változtató, a nemzeti érdekeket legfeljebb eshetőlegesen figyelembe vevő szervezet lett, mely a „pusztító világerő”, a globális háttérhatalom helyi lerakatának pártaival paktál a jobboldali kormány ellenében.Visszagondolva a régi szép időkre, amikor a Jobbik volt az egyetlen politikai párt, mely az EU-népszavazás idején tisztán és világosan mert beszélni a csatlakozás hátrányairól és arról, hogy az EU csak színfala globális háttérhatalomnak, megkeseredik az ember szája íze. A Jobbik a nemzet lelkiismerete lehetett volna, s vélhető, hogy ha tartja az irányt, akkor előbb-utóbb kormányra is kerül. De nem, az elnök, aki eddig minden választáson Jobbik-győzelmet hirdetett, azt hitte, hogy ha alkut köt a miniszterelnök iránt érzett gyűlölet-mozgatta milliárdossal és annak elvárásai szerint fogalmazza meg politikai mondandóját, ha Orbán Viktort nevezi ki a magyarság fő ellenségének, ha vehemenciában, agresszivitásban megelőzi az álbaloldal vérebeit, akkor elébe vághat a dolgok természetes menetének és már 2018-ban élvezheti a kormányzati hatalmat. Ilyen az, amikor egy politikai vezető elhiszi saját mantráit. Vona azt gondolhatta, hogy ha „az emberek kétharmada Jobbikos, csak nem tud róla”, mint hirdette négy éve, akkor elég, ha számottevő médiafelülethez jut a párt ahhoz, hogy rádöbbentse a választókat valódi politikai preferenciáikra, melyeknek valami módon addig nem voltak tudatában. Nos, a helyzet, mint látjuk, nem ennyire egyszerű, a két harmados Jobbik-identitás csak álom volt, ráadásul egy más értékrendű, más kisugárzású pártról szólt. A Jobbik Vona-korszakát elemezve és arra a kérdésre keresve a választ, hogy hol csúszott el a Jobbik kommunikációja, hol kapott gellert az őszinte, nemzeti radikális mondanivaló, alighanem egy ős-hazugsághoz kell visszatérjünk, ami úgy hangzik, hogy Orbán és Gyurcsány között nincs különbség a nemzeti érdekek szemszögéből. E Jobbikos szólam annyira gyalázatos, igaztalan és abszurd, hogy cáfolni sem érdemes. Ezt a hazugságot Gyergyószentmiklóson, az Erdélyi Magyar Ifjak által szervezett nemzetpolitikai táborban Vona avval tetézte egy évvel a Fidesz első kétharmados győzelmét hozó választások után, hogy „2010 nem jelentett cezúrát a nemzetpolitika tekintetében”. Mi számít ugyebár, a magyar állampolgárság kiterjesztése (amit egyébként a Jobbik is támogatott s hivatalosan ma is támogat), mit a nemzeti szellemű Alaptörvény, mit a határon túli közösségek soha nem látott anyagi támogatása, mit az önálló, magyar érdekű külpolitika? Ezek mellékes tények, ha a cél a kormány mindenáron való feketítése, az öncélú rágalom. Vona hazugságait annak idején sokan úgy könyvelték el, hogy ez része a politikai adok-kapoknak, s voltaképpen riposzt arra, hogy a Fidesz oldaláról hol MSZP-, hol Putyin-kreatúrának állították be az akkor még következetes nemzeti politikai folytató Jobbikot.Az sem ígért sok jót, amikor Vona többek között azzal igyekezett meggyőzni a párt küldötteit a néppártosodás fontosságáról a 2015-ös Jobbik-kongresszuson, hogy neki jó a „szimata”. Valahogy a nemzetpolitikai következetesség nehezen egyeztethető össze a politikai hasznosságot célzó szimat-orientált mozgással. Vona Gábor minap megejtett erdélyi útját élénk média-érdeklődés kísérte. Sejthető volt, hogy a helyi magyarság nem várja majd tárt karokkal és az utcafórumok hangulata nem fog az EMI táborbeli fellépések atmoszférájára emlékeztetni. S lőn.Kolozsvári sajtótájékoztatóján Vona elmondotta, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt értékrendje áll legközelebb hozzá és pártjához. Két éve e megnyilatkozás elégedettséggel tölthette volna el az EMNP vezetőit, mára azonban inkább a Piszkos Fred-effektus érvényesül: akit Fred elkezdett szeretni Rejtő Jenő klasszikus regényében, attól a többiek hamar elpártoltak. Hogy mit remélt, mit képzelt, mit várt ettől az úttól a pártelnök, azt nehéz bemérni, tény, hogy mint többen is megállapították, házhoz ment a pofonért. Ha a Jobbik nem írt volna le egy éles balfordulatot megannyi nemzetpolitikai kérdésben, akkor is kevesebb, mint egy évvel az „üveggyöngyözős” Jobbikos nyilatkozat után merész húzás volt Erdélybe látogatni utcafórumra. Apropó, üveggyöngy. Erről a kérdésről már többen értekeztek, de arra nem tértek ki, hogy a helyzet leírására eleve alkalmatlan metafora mennyire rossz kisugárzású nemzetstratégiai szempontból. Hiszen Vona keresztfia, Szotyori Lázár Zoltán a kettős állampolgárságot hasonlította üveggyöngyhöz, miközben a magyar állampolgárság kiterjesztése minden azt igénylő magyarra a rendszerváltás óta a legfontosabb nemzetpolitikai lépés volt mind szimbolikusan, mind konkrétan, mely konkrét jogi alátámasztást adott a határokon átívelő nemzetegyesítés programjának. Másrészről azért is érdemes még az esetet szóba hozni közel egy év után is, mivel nem egy véletlen elszólásról volt szó, mint ahogy azt Szotyori megpróbálta beállítani a bocsánatkérésében. Az ügyre azóta a szolnoki Jobbik-elnök ismételten visszatért és érvelésével lényegében újra és újra felvállalta balszerencsés, pártjának csak ártó nyilatkozatát.Egyébiránt hiba lenne azt hinni, hogy Orbán Viktor erdélyi népszerűsége 2018-ban még mindig a 2010-es nemzetpolitikai gesztusnak köszönhető. Sokkal inkább az van e példátlan arányú támogatás mögött, hogy azok, akik igényelték a magyar állampolgárságot, regisztráltak, és vissza is küldték/küldik a levélszavazataikat, zömmel nemzetben gondolkodó konzervatív emberek, akik fontosnak tartják a közös nemzeti sors-alakítást. Mivel mindennapjaikban kevés szó esik a magyarországi pártcsatározásokról, pártkötődéseik, ha egyáltalán vannak, igencsak lazák, nem torzítja ítélőképességüket az anyaországi felfokozott, választás előtti kampány-hangulat, távolról bölcsebben tudnak ítélni. Márpedig manapság több mint egyértelmű, hogy az egyetlen felelős, józan választás csak a Fidesz lehet. Ha van, aki kételkedik ebben a talán merésznek tűnő kijelentésben, nézze végig azt az Orbán-gyűlölet által összetartott szedett-vedett társaságot, mely most diadalittas a hódmezővásárhelyi győzelemtől. Ezekre bízná értelmes, a józan ítélőképesség minimumával bíró ember az ország sorsát? Vona határőrséget ígér a kerítés mellé, de közben azokkal szövetkezik, akik nyíltan ki merik mondani, hogy a határzár lebontására törekednek. Mi több, tagadja, hogy az lenne a választás tétje, hogy bevándorló-ország leszünk-e, amint azt a kormányfő nagyon helyesen hirdeti. Vona szerint esélyünk van kivándorló ország lenni, amennyiben kormányon marad a Fidesz. Itt ismét érdemes egy pillanatra megállni. Akad józan ember a Kárpát medencében, aki elhiszi, hogy a Vonától Gyurcsányig terjedő koalíció jobb gazdaságpolitikát fog folytatni, mint Orbán és megállítja a munkaerő kiáramlását az országból? Egyébiránt, középtávon meg fogja oldani a helyzetet a tömeges iszlám invázió. Sajnos inkább előbb, mint utóbb London, Párizs vagy Malmö sorsára jut egyre több európai város. A rohamosan romló közbiztonság már most sokakat hazatérésre bír, s nincs messze az idő, amikor többen fognak hazatérni, mint ahányan az ország elhagyása mellett döntenek. Feltéve, ha jelenlegi, felelős kormány marad az ország élén.
Borbély Zsolt Attila
A szöveg a Magyar Időkben jelent meg.
Forrás:bzsa.blogspot.com
Tovább a cikkre »
