Betöréstérkép – itt vannak Budapest legveszélyeztetettebb lakásai

Betöréstérkép – itt vannak Budapest legveszélyeztetettebb lakásai

A rendőrségi adatokból érdekes fővárosi kép rajzolódik.

Érdekes képet mutat Budapest betörési hőtérképe: mint kiderült, néhány hónap leforgása alatt kirívó mennyiségű eset történt a XIII. kerületben, de a Gellérthegynél és a Keleti pályaudvar környékén is dolgoztak a bűnözők – írja a Pénzcentrum.

A legfrissebb, 2020-as összesített adatok szerint a fővárosban abban az évben több mint 1200 lakásbetörés történt, míg országosan majdnem 7000 ilyen bűncselekményt regisztráltak a hatóságok a PRE-STAT adatai szerint.

A rendőrség friss bűnügyi térképe szerint így néz ki Budapest betörési hőtérképe (a térképen megjeleníthető bűnügyi adatok tájékoztató jellegűek, nem tartalmazzák azoknak a nyomozásoknak az adatait, amelyekben bármely információ idő előtti nyilvánosságra hozatala sértené a nyomozás érdekeit):

Forrás: terkep.police.hu
Forrás: terkep.police.hu

Hírdetés

Az egyik gócpont a XIII. kerületben volt, a Béke utca és a Reitter Ferenc utca közötti részen tavaly augusztus óta nyolc esetet jegyeztek fel.

Feltűnően sok – négy – lakásbetörést mutat még a térkép a Gellérthegy környékén is, és ugyanennyi betörést mutat a rendszer a VII. és a XIV. kerület határán, a Kerepesi út és a Hungária körút környékén.

A nagy biztosítótársaságok szerint a betörők egyik kedvenc időszaka a novembertől februárig tartó négy hónap. Az ünnepi időszakra és téli szünetre tervezett utazások miatt az üresen hagyott lakóingatlanok, valamint a téli időszakra lezárt nyaralók könnyű prédát jelentenek a bűnözőknek, ebben a négy hónapban történik a betöréses lopáskárok közel 40 százaléka.

Nyitókép: Pixabay

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »