Betlehem Dávid ezüstérmes a nyílt vízi úszás új világbajnoki számában

Betlehem Dávid ezüstérmes a nyílt vízi úszás új világbajnoki számában

Betlehem Dávid ezüstérmet nyert a szingapúri világbajnokságon, a nyílt vízi úszók újdonságnak számító 3 kilométeres kieséses sprintversenyében. A 21 éves versenyző ezzel pályafutása első egyéni világbajnoki dobogós helyezését szerezte meg, egyúttal a magyar küldöttség második érmét is, miután nem sokkal korábban párja, Fábián Bettina harmadik lett a női mezőnyben.

A világbajnokságon először megrendezett versenyszámban három szakasz döntött a végső sorrendről: az első körben 1500 métert kellett teljesíteni, majd a továbbjutók 1000, végül 500 méteres távon csaptak össze.

A 63 fős mezőnyt két részre osztották, mindkét magyar induló – Betlehem Dávid és a szám Európa-bajnoka, Rasovszky Kristóf – a második csoportban rajtolt, és magabiztosan jutott tovább.

A középdöntőben Betlehem a szélről indulva gyorsan élre tört, és csak a kétszeres világbajnok német Florian Wellbrock előzte meg. Rasovszkynak ezúttal is hatalmas hajrát kellett bemutatnia, célfotóval jutott a döntőbe.

Hírdetés

Az 500 méteres fináléban a jó rajt döntő jelentőségű volt – Betlehem nem bízott semmit a véletlenre, azonnal az élmezőnyben tempózott.

Az utolsó bója után a mezőny kettészakadt, Wellbrock vezetett, Betlehem üldözte, a francia Olivier fokozatosan leszakadt. A német megállíthatatlan volt, és megszerezte harmadik egyéni vb-aranyát, Betlehem pedig biztos előnnyel csapott célba másodikként. Rasovszky végül a hatodik helyen zárt.

Betlehem teljesítménye sporttörténeti jelentőségű: nemcsak saját pályafutásában, hanem a nyílt vízi úszás új versenyszámának hazai megítélésében is mérföldkő.

BN/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »