Betiltották a karácsonyt egy kínai egyetemen

Az ország hagyományaival összeegyeztethetetlen, giccses, idegen ünnepnek titulálta, és megtiltotta a karácsony ünneplését az intézmény. Helyett propagandafilmek nézésére kötelezték a hallgatókat.

Az állami média jelentései szerint „Iparkodjatok Kína kiemelkedő fiai és lányai lenni, mondjatok nemet a giccses nyugati ünnepekre” és „Álljatok ellen a nyugati kultúra terjeszkedésének” feliratú molinókat feszítettek ki a Hszian városában működő Északnyugati Egyetem egy campusán.  A diákok pedig arról számoltak be, hogy kötelező jelleggel három órán át propagandafilmeket kellett nézniük karácsony napján, amelyek közül az egyik Konfuciusz kínai filozófusról szólt. A vetítések alatt a tanárok állítólag őrt álltak az ajtóknál, és senkinek nem engedték, hogy elhagyja a termet.

Hírdetés

Vencsou városában a hatóságok az iskolákban és óvodákban tiltottak be mindennemű karácsonyi ünnepséget, és a tilalom betartását kiküldött felügyelők ellenőrzik. A város oktatási hivatala szerint a lépés célja, hogy szembeszálljanak a nyugati ünnepeket a kínaiak kárára övező „megszállottsággal”.

A karácsony nem tartozik a hagyományos kínai ünnepek közé, de az ország nagyvárosaiban egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, különösképpen a fiatalok körében, akik közül egyre többen díszítik fel otthonukat, és ajándékozzák meg egymást ez alkalomból. Ugyanakkor ez, illetve általában véve a fiataloknak a nyugati popkultúra iránti fogékonysága gyakran kelt visszatetszést a Kínai Kommunista Párt konzervatívabb vezetői köreiben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »