A festéssel sem húzzák az időt.
Ahogy azt az Infostart is megírta, a várható jó időre és a hétfői munkaszüneti napra való tekintettel erős, már a főszezont idéző forgalomra készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégén. Egyes, ilyenkor forgalmas vonalszakaszokon a megszokottnál több járművet közlekedtetnek majd, de élesítenek olyan intézkedéseket is, mint a klimatizált mentesítő motorvonatok előre meghirdetett indítása vagy az ugyancsak légkondicionált MÁV buszok menetkészen tartása az ország több pontján.
Ám egy csütörtöki IC-mozdony hibája arra késztette Hegyi Zsoltot, a MÁV-csoport vezérigazgatóját, hogy elrendelje: a festéssel sem húzzák az időt, munkába állítják a nemrég bérelt mozdonyokat.
„Ezért van szükség az elmúlt 40 év legnagyobb mozdonyflotta-erősítésére! Ma sajnos megint menet közben romlott el a Keszthelyre tartó Balaton IC mozdonya, ezúttal egy Gigant, ami közel van a negyedik X-hez. Ezek a régi, kiváló mozdonyok sokszorosan leszolgálták már az idejüket: itt az ideje és szerencsére most a lehetősége is annak, hogy lecseréljük őket. Az év elején meghirdetett 10 miniszteri vállalás keretében 100 újabb mozdonyt bérlünk, a 100 mozdony közel háromnegyede fiatal, nagyteljesítményű villanymozdony.
A mai gárdonyi eset hatására úgy döntöttem, felgyorsítjuk az újabb vontatójárművek szolgálatba állítását,
még a MÁV-csoportos arculatnak megfelelő átfestéssel sem húzzuk az időt: az érkezésük ütemében, folyamatosan munkába állítjuk az újabb mozdonyokat” – írta a Facebookon.
Ez azt jelenti, hogy ezek már a pünkösdi forgalomban is hozzájárulhatnak a pontosabb és üzembiztosabb vasúti közlekedéshez.
Annak a vonatnak az utasait, akik csak Gárdonyig tudtak volna utazni, az Országos Haváriaközpont intézkedésére egy dupla Flirt motorvonat vitte Keszthelyig.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


