Roseann 15 éves, tavaly márciustól a szombathelyi Brenner János-gimnázium diákja. A pakisztáni Karacsiból érkezett, családjával és a Sant’Egidio közösség tagjaival együtt látogatott el Csíksomlyóra, hogy részt vegyenek Ferenc pápa szentmiséjén. Az alábbiakban az ő visszaemlékezését tesszük közzé.
Soha nem gondoltam, hogy valaha részt veszek egy misén, amelyet Ferenc pápa mutat be. Egy évvel ezelőtt még szülőhazámban, Pakisztánban voltam…, ma azonban több ezer kilométerre vagyok onnan, ebben a szép országban, Magyarországon.
A csíksomlyói zarándoklatra a Sant’Egidio közösségtől kaptunk meghívást, a családunk velük együtt vehetett részt Ferenc pápa látogatásának ezen a kiemelkedő eseményén. Azelőtt soha nem volt ilyen élményben részünk. Türelmetlenül vártuk az indulást azóta, hogy először hallottunk a lehetőségről. A tizenöt órás utat vonattal tettük meg, amely a Keleti pályaudvarról indult. Hosszú és kalandos utazás volt, sokat beszélgettünk, és együtt olvastuk el Ferenc pápa üzenetét.
Csíkszeredában a közösség egyik barátjának a lakásában szálltunk meg, aki az indológia és a keleti nyelvek professzora az oxfordi egyetemen. A csoportban velünk utazó, Magyarországon élő indiai katolikus barátunk, Arijit ámult-bámult azon, hogy az ő bengáli anyanyelvén írott számtalan könyvet talált a szállásán, Erdély szívében.
Másnap reggel frissen indultunk neki a városnak, amely tele van látnivalóval. Sokat tanultam a székelyekről, köztük Márton Áron püspökről. Este elmentünk a kegytemplomba a szentmisére, ami előtt elimádkoztuk a loretói litániát. Nagy élmény volt, hogy én is előimádkozó lehettem, ki tudja, talán az első pakisztániként ezen a helyen… Az öcsém ministrált Böjte Csaba atya mellett. A mise után üdvözöltük is Csaba testvért, hosszan beszélgettünk, közös fénykép is készült. Édesanyámnak korábban is mindig mondtam: az egyik álmom, hogy más nyelven is imádkozhassak. Ez az álmom megvalósul, hiszen mostanában egy másik nyelven, magyarul tanulhatom és gyakorolhatom a hitemet.
Azután elérkezett a nagy nap, amelyről régóta álmodtam, de amiről soha nem gondoltam volna, hogy valaha is eljön. Ha még mindig a szülőhazámban lennék, ezt a misét alighanem csak a BBC vagy a CNN közvetítésében nézhettem volna. Igen korán kellett kelni, hogy időben eljussunk a hegyhátra, a szentmise helyszínére. Végig esett az eső, emiatt a talaj csupa sár volt, és csúszott is a meredek hegyi ösvény, ami számomra különösen megnehezítette a közlekedést. Én ugyanis egy olyan nagyvárosban, Karacsiban születtem, ahol húszmillióan laknak, és ahol mást nem láttam soha, mint embereket, épületeket és autókat (na jó, rengeteg riksát is persze). Nem tanultam meg hegyet mászni, sem pedig folyóban úszni. Leesett az állam a zarándokok sokasága láttán, amint fiatalok és idősek jöttek a zuhogó esőben és a sárban, hogy figyelmesen és lelkesen lássák és hallgassák a Szentatyát.
A szentmise nagy áldást, Ferenc pápa szavai pedig bátorítást jelentettek számomra. Valóban fel kell ismernünk, hogy egy nép vagyunk, amelynek gazdagsága a számtalan arc, kultúra, nyelv és hagyomány. Kötelességünk, hogy tiszteljük egymást, és együttműködjünk, hogy ezt a világot jobb hellyé tegyük. Nagyon megérintettek ezek a szavak, különösen most, amikor visszatekintek eddigi életemre, amelynek nagy részét egy másik, távoli országban töltöttem. Messziről jöttem ide, és így személyesen is tapasztalhatom, mit jelent az emberek és népek sokfélesége. Szeretném, hogy valóban járjunk együtt az úton, a minket egymástól elválasztó korlátok nélkül, hogy együtt szolgálhassuk az emberiséget, és békében élhessünk.
Fotó: Roseann James, Károly Ágnes
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
