A napokban izraeliták tízezrei fognak érkezni Bodrogkeresztúrra, az egykori Reb Steiner Sájele csodarabbi sírjához. A magyarok közül sokan rossz szemmel nézik ezt a fajta tömeges vallási zarándoklatot, amely a covidos években sem szünetelt, és igencsak megkeserítette a településen élő magyarok életét.
De ki is volt az a Reb Steinar és hogyan halt meg? Miért vonzza ilyen ellenállhatatlan erővel a sírja a világban szétszóródott haszidokat?
Ahhoz, hogy megkapjuk a választ, nem árt, ha a szakirodalmon kívül megvizsgáljuk a korabeli sajtót és az abban megjelent cikkeket is, melyekből részletes leírást kaphatunk a csodarabbi befolyásáról és a temetéséről is. A hazai lapokon kívül a külföldi újságok is beszámolnak a bodrogkeresztúri eseményekről.
A Pesti Napló így mutatta be Reb Sájele környezetét:
[…] egész kocsitábor állomásozik a Fő utca csinos, földszintes háza előtt, amelyben Sáje Steiner székel. A ház előtt már nagy a mozgalom. Egymásután jönnek-mennek a kapun át a községbeliek és az idegenek. A messziről jött vendégek kaftános ünneplőben, míg mások, akikről lerí a kéregető, piszkos, kopott gúnyákban. Közben asszonyok tányérral letakart tállal surrannak ki, egyikük ételhordót lóbál.
– A betegeknek viszik a kosztot – magyarázza valaki. – A szent pap gondoskodik a szegényekről. Most egy csoport mesterember jön. Fűrésszel, szekercével, deszkával.
– Itt mindig akad munka – szól ismét a magyarázat. A községben sokan élnek a rabbi házából.
Az udvaron csoportok tanácskoznak. Egy udvari épületből tányércsörömpölés hallatszik és a nyitott ajtón nehéz ételszag gőzölög. Ez a konyha, ahol szakácsnék és cselédek egész raja forgolódik. Hátrább egy különálló épület.
– A szent pap temploma – hallom. – A községnek van másik, de ezt ő építtette saját maga számára.
A főépület tornácán két előkelő megjelenésű, kaftános alak. A hosszú szakálluk gondozott, hollófeketén ragyog, a pajeszük választékos csigákban omlik alá. Ők a szent pap belső környezetéhez tartoznak. És csak a kezükön keresztül lehet bejutni a házba. Az előszobán túl hatalmas terem. Társalgó, gyülekező, iroda egyszerre. Nagy a kavarodás benne. Az érkezőket fogadják a tornácon látott kaftánosokhoz hasonló belső emberek, akik közül legalább négyen kell átesni, míg az ember a szent pap elé járulhat.
Itt ül egy íróasztalnál a rabbi fia: Avrumele Steiner. Hatalmas termetű, hollófekete szakállas férfi, keletiesen bíborló, széles ajkakkal. Odább a titkár: Mojseleih Bleich, majd az írnok Meilech Fischmann, azután az ajtónállók. Az ajtó, amelyen át a szent paphoz lehet jutni, ki-kinyílik. Hol egy látogató hívet engednek be, hol pedig kidugja a fejét a testőrök egyike. Sáje Steiner mellett állandóan testőr tartózkodik. Az egyik, Benjumen Egri elkíséri még a fürdőbe is. A legbelsőbb testőr Salamonleib Weisz, ki most éppen belép a mester ajtaján. Bajusztalan-szakálltalan, a szeme különös tűzben ragyog, mintha költője volna misztikus látomásoknak. Kívülük egy csomó rokon, egy sereg bócher jár-kel még a teremben a vendégek között. Akiknek egy része nagy munkában van merülve. Asztal fölé görnyedve, papírlapra írnak valamit. Röviden fel kell mindenkinek jegyezni, hogy milyen ügyben keresi a szent papot, mit kíván tőle. Az írást beviszik Sáje Steinernek, aki előbb tanulmányozza a problémát, s csak azután lehet bemenni hozzá a válaszért vagy tanácsért. […]
Az egyik ajtó mellett egy nyomorék ember ácsorog. Ő is a házi szegények közé tartozik. Néha beleköhög a másik szobába, ahol egy galambősz ember úgy olvas egy régi könyvet, mintha az örökkévalóság óta ülne ott. Mellette fiókok tömve vallásos könyvekkel. A könyvekre külön őr vigyáz. Ez is egy állás a szent papnál. Mert állások vannak bőven. A nagy háztartás miatt szükség van külön piaci bevásárlóra is és ezt a tisztet Avrum Mojse Rosenberg tölti be. Van levélkezelő is. És itt van Mehele Klein, az apró szakállas ember, aki, ha megkérdezik, mit csinál, azt mondja, hogy mindent. És ha megkérdezik, mi az állása, azt feleli: – Én vagyok az udvarmester! […]
Sáje Steiner asztalánál ült és barátságosan mosolygott felém. Kövéresre termett, kisnövésű öregúr a szent pap, őszbecsavarodott, nagy szakállal, hatvanon felül lehet, de azért friss az arca és a tekintetéből mély értelem sugárzik. Nyájasan nyújtja a kezét, mint más földi halandó, s bár írást nem küldtem be neki, pontosan tudja, hogy ki vagyok, s hogy másfajta látogató vagyok, mint a többi, mert nem tanácsot jöttem hozzá kérni földi bajaimra.
Meglehetősen beszél magyarul, németül nagyszerűen, de az ő német beszéde nekem valahogyan héberül van. Ahol elakadunk, tolmácsok segítenek, mert a kis szobában benn ül a rabbi fia, a titkár és benn van két testőr.
A csodarabbi 1925-ös temetésről a következő beszámolót olvashatjuk:
Hétfőn éjfél után kezdődött a nagy temetés. Az álló asztalokból, melyeken életében imádkozott, készítették koporsóját, az »óraun«-t, a rituális fürdő szűk volt arra, hogy befogadja a táháron részt venni akarókat, ezért deszkából külön mikvát ácsoltak össze az udvar egyik szögletében.
Éjjel 1 órakor kezdődött a gyászszertartás. Akkorra már több mint tízezer ember gyűlt össze a csodarabbi házának udvarán. A kora reggeli órákban a rendes vonatokon kívül hat különvonat érkezett a legkülönbözőbb irányokból. A budapesti orth. izr. hitközséget Suszmann Viktor rabbi, Löffler Henrik főtitkár és Baumann Dávid képviselték számos képviseleti taggal egyetemben, a pesti orth. Chevra Kadisát több elöljáró képviselte, a budai orth. hitközséget Grosz József rabbi és sok elöljáró. Ezenkívül a pesti izr. orth. hitközségnek 3–400 tagja vett részt a temetésen, részint autón, részint gyorsvonattal siettek Keresztúrra. Sokan voltak Szerencsről, Mádról, Tállyáról, Abaújszántóról, S.-A.-Újhelyről, Tokajról, Tarcalról, Tolcsváról, Liszkáról, Miskolcról, Debrecenből, Nagykállóról, Nyírbátorból, Újfehértóról, Nádudvarról, Kecskemétről, Szikszóról, Kántorjánosiból, Mezőcsátról, Mezőkövesdről, Tiszapolgáriból, Tiszafüredről, Vácról, Újpestről, Hajdúnánásról, Hajdúböszörményről, Tiszalökről, Bűdszentmihályról, Gáváról, Kovácsvágásról, Sárospatakról, Vasvárról, Cigándiból, Balkányról, Mezőkaszonyból, Erdőbényéről, Kemecséről, Tornáról, Emődről, Losoncról, Fülekről, Forróból, Szendrőből, Encsről, Diósgyőrről, Göncről, Hajdúhadházáról, Téglásból, Sámsonról, Sajószentpéterről, Gyöngyösről, Ózdról, Ónodról, Csapról, Kisvárdáról, Jánosházáról, Pápáról, Szombathelyről, Makóról, Egerből, Füzesabonyból, Karcagról, Szolnokról, továbbá az elszakított területekről: Nagymihályból, Munkácsról, Zentáról, Szatmárról, Szabadkáról stb., túlnyomóan majd’ az egész hitközségek rabbijaikkal együtt. Részt vettek a temetésen a Keresztúron és környékén lévő összes községi elöljáróságok, természetesen valláskülönbségre való tekintet nélkül, az összes tisztviselők.
A nagy udvarba nem fért be a rengeteg tömeg. Leszedték a közeli házak cseréptetejét, felkúsztak a fák tetejére, egymás hátán szorongva, meghatottan könnyezve nézték, sírták végig a nagy temetést.
A csodarabbi templomába nem fértek volna be, ezért a szabad ég alatt tartották meg a hákofot és az egész gyászszertartást. […]
Már délre fordult az idő, mire megindult a hatalmas gyászmenet ki a sírhoz, ahol késő estig tartott Reb Sájele Steiner csodarabbi temetése, akit négy évtized óta rajongó hittel, vak bizakodással, kiválasztott voltában való szent meggyőződéssel környezett a régi Nagymagyarország tradicionális szokásokhoz ragaszkodó, jámbor, vallásos zsidósága. Reb Sáje Steiner betegségének egész tartalma alatt teljesen öntudatánál volt. Vasárnap éjjel már mintha érezte volna a megváltozhatatlan véget.
Hétfőn reggel ájtatosan megimádkozott híveinek társaságában, majd ágyához hívatta egyetlen fiát: Reb Abrahámot, hosszan, megindultan, könnyezve áldotta meg, azután kezét a kezeiben tartva Isten végzésében megnyugvó, bölcs megfontoltsággal látta el tanácsokkal. Lelkére kötötte, hogy abban az irányba vezesse tovább a híveket, amint ő tőle látta. Soha ne feledkezzék meg a szegényekről, karolja fel, támogassa, vigasztalja, ne hagyja el őket balsorsban, viszontagságban. »Remélem, hiszem, tudom: sok megtört szívet fogsz megvigasztalni. A szerencsétlenek, a kétségbeesettek vigaszt fognak találni tanácsaidban és imáid által. Segíteni fogsz rajtuk: ez a hivatásod, kötelességed. Érzem halálom közeledtét. Az én időm lejárt, mennem kell. Kövesd nyomdokaimat…«
Melegen elbúcsúzott családjától, gyermekeitől és unokáitól, híveitől, barátaitól és végül 10 óra 10 perckor csendesen elszenderült.
***
A fenti újságcikkekből világosan látszik, hogy a több tízezres haszid zarándoktömegek megjelenése Steiner sírjánál nem számít újdonságnak Bodrogkeresztúron. Bár a XX. században történelmi okok miatt néhány évtizedekig szünetelt a tömeges zarándoklat, a Fidesz-kormányoknak "köszönhetően" az elmúlt években újra "zsidó reneszánsz" van hazánkban.
S hogy ez hogyan érinti a kicsinyke zempléni falu életét, azt a helyi lakosok elkeseredett beszámolóiból tudhatjuk: 2023-ban Magyarországon, a "keresztény-nemzeti" kormány működése alatt a bodrogkeresztúri keresztény magyarok érdekeit nem képviseli senki.
A kormány legalábbis biztosan nem.
Tóth Máté
történész
Források:
„Meghalt Reb Sáje Steiner, a bodrogkereszturi »csodarabbi«”, Egyenlőség, 1925. 44. évf. 18. szám, 3. old.
„Több, mint tizezer ember vett részt a csodarabbi éjszakai temetésén”, Egyenlőség, 1925. 44. évf. 18. szám, 12. old.
Szabolcsi Miksa, „Látogatásom a bodrogkereszturi csodarabbinál”, Egyenlőség, 1910. 29. évf. 33. szám, 5–9. old.
Losonczy Zoltán, „A bodrogkeresztúri »csodarabbi« jobb életet és jobb erkölcsöket jósol”, Pesti Napló, 1925. 76. évf. 49. szám, 12. old.
Cseh Viktor, "A csodatévő Reb Sájele utolsó napjai", zsido.com
Korábban írtuk: Folyamatos a "zsidó honfoglalás" Bodrogkeresztúron
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
