Betegségben vagy mérgezésben halt meg, vagy megrendezte halálát az elfeledett náci bűnös, Otto Wächter?

Betegségben vagy mérgezésben halt meg, vagy megrendezte halálát az elfeledett náci bűnös, Otto Wächter?

Otto Wächter neve keveseknek csenghet ismerősen. A krakkói, majd galíciai körzetek náci kormányzójaként az osztrák ügyvédből lett SS-tiszt százezrek haláláért volt felelős a második világháború éveiben, azonban elkerülte a büntetést: Rómában, a Dél-Amerikába való szökésre készülve rejtélyes körülmények közt meghalt 1949-ben.

Miközben a holokauszt más elkövetőit Nürnbergben felakasztották, illetve a későbbiekben a világ távoli tájain fogták el (mint például Adolf Eichmannt), addig Wächter neve a feledés homályába merült.

Híven őrizte viszont emlékét felesége, Charlotte, aki ugyan meg volt győződve Wächter ártatlanságáról, ám egész életét a Krakkóból, illetve Lembergből származó, jogtalanul birtokolt műkincsek között élte, és a háború utáni évek diszkrétebb életéből a Hitler alatti időkbe vágyott vissza, ebben a szellemben nevelve gyermekeiket is. Az asszony sosem ment újra férjhez.

Philippe Sands, a nemzetközi jog avatott szakértője – és családja onnan elmenekült ága révén maga is Wächter lembergi kormányzásának érintettje – a Wächterrel kapcsolatos évtizednyi kutatásának történetét páratlanul izgalmas, regényszerű formában tárja az olvasó elé, ingázva a múlt és a jelen között, Wächter és mások családja előtt is korábban ismeretlen tényeket feltárva önmagukkal és felmenőikkel kapcsolatban.

A szerző különc partnere a kutatásban Otto és Charlotte negyedik gyermeke, Horst. Wächter gyermekei közül csupán a viszonylag későn, 1939-ben született Horst érdeklődik igazán apja élete iránt, és ő bocsátotta mind a szerző, mind kutatótársai rendelkezésére a szülei által hátrahagyott tekintélyes mennyiségű levelezést, fotóanyagot és egyéb dokumentumot, amelynek feldolgozásából született a könyv jó része. Ezek gyakran egyértelműen inkrimináló tartalma ellenére Horst határozottan és nyíltan kitart azon nézete mellett, hogy apja – akit a személyes élmények helyett leginkább csak anyja elbeszélésein keresztül ismert – „jó náci” volt.

A család történetén, Otto és Charlotte levelezésén keresztül a szerző elkalauzolja az olvasót a két háború közötti Ausztriába és Németországba, majd a második világháborús Kelet-Európába, végül pedig az észak-olaszországi frontra, ahol a háború vége éri Ottót. Már korán kiderül, hogy a kifelé a náci eszménynek tökéletesen megfelelő, sokgyermekes család képét mutató házaspár kapcsolata korántsem ideális: a félrelépésre hajlamos Ottót Charlotte rendszerint azzal bünteti – hol titokban, hol elárulva neki –, hogy megszakítja aktuális terhességét.

Hírdetés

Miközben Otto előbb Krakkóban, majd Lembergben is parancsba adja a gettó felállítását és felügyeli a deportálásokat, Horst hangsúlyozza a szerzőnek, hogy apja csupán áldozata volt a rendszernek – még akkor is, ha jeles alkalmakkor személyesen jókívánságait küldte neki maga Heinrich Himmler is, és nem kevés közös fotón szerepel a Führerrel is.

Egyértelmű, hogy a fiú az apa idealizált képét valamiféle piedesztálra helyezi: amikor a szerző társaságában 2014-ben egy ukrajnai világháborús megemlékezésén forgatnak filmfelvételt (Otto Wächter volt az ötletgazdája az ukrán nemzetiségűekből toborzott Waffen-SS alakulatoknak), Horst az apja emlékét tisztelettel őrző helyiek dicséreteiben sütkérezve még az ott kiállított, talán éppen az apja által is használt SS-autóba is boldogan beleül. (A Horstról készült dokumentumfilm My Nazi Legacy: What Our Fathers Did címmel jelent meg 2015-ben.)

A háború végét követően az osztrák Alpokban egy bajtársával való háromévnyi kalandos bujkálás után Wächter 1949 tavaszán útnak indul dél – és a halál – felé. Krakkó, majd Galícia egykori kormányzója rejtélyes, kétséges személyazonosságú alakok, menekülő német és olasz háborús bűnösök, a nácikkal szimpatizáló vatikáni papok, valamint a kibontakozó hidegháborúban egymással szemben álló amerikai és szovjet ügynökök közé csöppen a 40-es évek végének Olaszországában, és napjainkból visszatekintve megállapítható: többeknek is útjában lehetett. Saját célja egyértelmű: a híres „patkányúton” más magas rangú nácikhoz hasonlóan eljutni Dél-Amerikába, a biztonságba.

A szerző – oldalán Horsttal – ellátogat az Örök Városba is, ahol nem csupán az Ottónak menedéket intéző (és a halálos ágyán az utolsó kenetet feladó) náci szimpatizáns osztrák bíboros, Alois Hudal személyes archívumában kutatja Wächter halálának körülményeit, de a kémek és mérgezéses gyilkosságok világában elmerülve rekonstruálja, kikkel töltötte utolsó napjait az egykori nagy hatalmú SS-tiszt. (Mellékszálként egy amerikai hírszerzőtiszt gyermekei a szerzőtől értesülnek az apjuk által eltitkolt európai rokonaik létezéséről.) Horstnak továbbra is meggyőződése, hogy édesapját megmérgezték – ha nem az amerikaiak, akkor a szovjetek, vagy a nácikra vadászó izraeliek.

Ám Otto Wächter halálára talán mégis a legbanálisabb magyarázat a legvalószínűbb: római unalmas óráiban, egészsége megőrzése érdekében rendszeresen úszott a Tevere folyó nyáron különösen undorító vizében, ami a szegény emberként, dohos szerzetesi cellában lakó férfi számára halálos fertőzést – feltehetően a bakteriális eredetű leptoszpirózist – eredményezhetett.

De a bizonytalan megoldással nem ér véget Otto Wächter története. Az eredetileg Rómában eltemetett holttest sorsára is fény derül: a hű feleség – aki hónapokkal halála előtt, az észak-olaszországi Bolzanóban látta utoljára élve – titokban exhumáltatta a maradványokat, majd azokat valósággal hazacsempészte Ausztriába, akkori lakhelye kertjébe, hogy majd végül saját halálakor a temetőben újra együtt legyenek. A halál pontos okának kutatása során, az esetleges mérgezés felderítése végett felmerül az újabb, immár sokadik kihantolás lehetősége is.

A könyv epilógusa valóban lezárja a cselekményt: ahogy a szerző a Wächter család következő nemzedéke, Horst lánya és annak férje társaságában bejárja Ausztria hegyeitől Rómáig a nagyapa által végigjárt „patkányutat”, kiderül, hogy a Horst által képviselt „jó náci” gondolata erre a generációra már nem öröklődött át.

Philippe Sands – Patkányút (Ford. Orosz Ildikó) Park Kiadó, 2022. 541 oldal.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »