Betámadta a DK Magyar Péter pártjának egyik EP-képviselőjét

Betámadta a DK Magyar Péter pártjának egyik EP-képviselőjét

Kulja András Rónai Sándor posztja szerint több mint 6 millió forintot keresett korábban az Országos Kórházi Főigazgatóság kötelékében.

Hat és fél milliós fizetést kapott korábban a kormánytól a Kulja András, a Tisza Párt EP-képviselője – állítja a DK-s EP-képviselő Rónai Sándor az Index összefoglalója szerint.

Hírdetés

Bejegyzésében a DK-s politikus arra világított rá, hogy nemcsak Magyar Péterről köztudott, hogy több millió forintos fizetéseket vett fel a NER-nek köszönhetően. Rónai Sándor a poszthoz bizonyítékként mellékelte Kulja Andrásnak az Európai Parlament elnöke számára leadott feddhetetlenséggel és átláthatósággal kapcsolatos nyilatkozatát is.

Az igazgatóság 2021 óta működik, vezetőit Orbán Viktor kormányfőként nevezi ki.

Rónai hozzátette, ő maga sosem hódolt be a „rendszernek”, egyetemi évei alatt inkább bolti eladóként dolgozott.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »