Beszélgetések a magyar költészetről a Mária Rádióban

Beszélgetések a magyar költészetről a Mária Rádióban

A Magyar Irodalomtudományi Tanszék és a hozzá tartozó Modern Líraelméleti és Líratörténeti Kutatócsoport (MLLK) új műsort indít február 2-i kezdettel a Mária Rádióban.

A „Tojáséj”. Beszélgetések a magyar költészetről című, vasárnap este 8 óra után kéthetente jelentkező műsorfolyam a költészet és a magyar vers szeretetét és megismertetését tűzi ki célul. Számos 20. és 21. századi magyar költő munkássága, műve, külföldi és hazai fogadtatása lesz a témánk. Olyan szerzőkről beszélünk, mint Kosztolányi Dezső, Pilinszky János, József Attila, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Tőzsér Árpád – és még sok más alkotó műveit is megtárgyalják. Nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a költői műre, az egyes versszövegek értelmezésére.

S hogy kiknek ajánlják ezt a műsort? Minden irodalom- és költészetszerető embernek, különösen középiskolai diákoknak (a magyar érettségire való felkészülés segítségeként), egyetemi hallgatóknak, fiataloknak és időseknek, vagyis mindenkinek, aki rövid húsz perc erejéig szívesen merülne bele a magyar nyelv és költészet szépségeibe.

Hírdetés

A műsorsorozat koordinátora és szervezője Horváth Kornélia, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora. Résztvevői a PPKE Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének oktatói, valamint a Magyar Irodalomtudományi Tanszékhez és a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karához kapcsolódó Modern Líraelméleti és Líratörténeti Kutatócsoport (MLLK), tagjai, akik szinte kizárólag a PPKE BTK volt és jelenlegi hallgatói, valamint jelenlegi és végzett doktoranduszai. Többen közülük ma már egyetemi és középiskolai tanárként, illetve neves hazai és nemzetközi vállalatok szakembereiként dolgoznak.

Forrás: PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Fotó (archív): Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »