Beszélgetés Szabó Károly mezőgazdásszal – Egészséges zöldségek minden időben

Beszélgetés Szabó Károly mezőgazdásszal – Egészséges zöldségek minden időben

A mezőgazdasági ágazat fellendítéséhez nagyfokú eltökéltség, kitartás és tenni akarás szükséges. Ha valaki szabadföldi zöldségtermesztésre adja a fejét, vagy fóliaházat épít, annak a szeszélyes időjárással is szembe kell néznie, s ha egészséges, vegyszermentes zöldségeket akar termelni, a védelemről is gondoskodnia kell.

A Péterfalván élő Szabó Károly több mint húsz éve foglalkozik zöldségtermesztéssel. Családi vállalkozásában egészséges, jó minőségű zöldségek találhatóak, melyeket nagy odafigyeléssel gondoz. Vele beszélgettünk sikerekről, tervekről.

– A zöldségtermesztést még a kétezres évek elején kezdtük édesapámékkal közösen. Édesapám a kolhozérában traktoristaként dolgozott, ő vezetett be a mezőgazdaság rejtelmeibe. Sokáig családi vállalkozásként működtünk, szemes terményt termesztettünk. 2014-től pedig ketten a feleségemmel, Évával visszük tovább a vállalkozást.

– Mint említettem, több mint húsz évvel ezelőtt kezdtük el a vállalkozást. Akkoriban ez nem ment könnyen, hiszen még minden állami tulajdonban volt. Földet kellett bérelnünk, a technikai eszközöknek is híján voltunk, de kitartással meg tudtuk oldani a felmerülő gondokat. Ma már könnyebb elindítani és fenntartani egy gazdaságot, hiszen a különböző pályázatok lehetőséget biztosítanak arra, hogy be tudjuk szerezni a megfelelő művelő eszközöket.

– A vállalkozásunk kezdetén szemes terményeket, búzát, kukoricát termesztettünk. Azonban rá kellett jönnünk, hogy zöldségféléket is érdemes lenne termelni. Így alakult ki, hogy mára szinte kizárólag fóliás uborkánk van. Nem bántuk meg a váltást, hiszen így nagy mennyiségű és jó minőségű zöldséget tudunk a vásárlóinknak kínálni. Termékeinket a Nagyszőlősön található nagybani piacon szoktuk árusítani. Emellett, ha igény van rá, házhoz is jöhetnek a vevők, vagy a közösségi oldalamon is leadhatják rendeléseiket.

Hírdetés

– Természetesen, megújulásra nekünk is szükségünk van, nem csak a földnek. Fokozatosan fejlesztettük magunkat az elmúlt évek alatt. Kezdetben két fóliaházzal működtünk, majd az Egán Ede pályázati lehetőségnek köszönhetően még kettőre tudtunk szert tenni. Ma már mind a négy fólia fűtőberendezéssel van ellátva, hogy megfelelő körülményeket tudjunk teremteni a zöldségeknek. A kártevőirtás is fontos számunkra, természetesen olyan szerekkel, amelyek nem veszélyesek az egészségre. Ezeket a dolgokat nekünk is meg kellett tanulnunk, hogy minél jobb minőségű uborkát termeszthessünk.

– Büszkén mondhatom, hogy az eltelt évek alatt negatív visszajelzést nem kaptunk. Csakis jó minőségű, szép, tetszetős portékát árulunk, hogy a vásárlóinknak is kedve teljék benne. A megrendelőink tudják, hogy tőlünk egészséges termékeket kapnak.

– Először is számunkra a megélhetésünk záloga, másodsorban pedig életformánk. Nem tudjuk elképzelni azt, hogy mással foglalkozzunk, esetleg külföldön próbáljunk szerencsét. Tőlünk idegen az az élet. Számunkra ez jelenti a feltöltődést. A mezőgazdasági munkálatokat csak szívvel-lélekkel lehet végezni, másként nem megy. Ha az ember nem szereti a munkáját, úgy bele se fogjon, mert nem fog sikerülni, és csak nyűg lesz a számára. Élvezni kell minden percét.

– Egyrészt szerencsésnek mondhatom magunkat abból a szempontból, hogy ételre minden időben szükség van. Így a megtermelt zöldségeket árusítani is tudtuk. Azonban akadtak nehézségek is. Az uborka ára a tavalyi év elején nagyot zuhant. Ez kihatott a korai zöldségtermesztésre, és egyben vissza is fogta azt. Sokaknak tönkre ment a termésük, mi megpróbáltuk kihozni magunkból a maximumot, és sikerült is túljutnunk a nehézségeken. Az idei év termése eddig jónak ígérkezik, az időjárás is nekünk kedvez, így bizakodóak vagyunk.

Kurmay Anita


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »