Beszáll a Ganz a tunéziai vasúti projektekbe

Megegyezés született a Ganz és tunéziai partnere között, amelynek értelmében nagyszabású vasútipari együttműködés indulhathat az észak-afrikai ország vasúti hálózatának modernizálása terén – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Tuniszban.

A tárcavezető a tunéziai kollégájával, Nabil Ammarral folytatott tárgyalása előtt azt közölte, hogy tavaly a két ország közötti kereskedelmi forgalom rekordot döntött, értéke meghaladta a 270 millió dollárt.

"Ma pedig egy olyan megállapodás aláírására kerül sor a magyar és tunéziai vállalatok között, amelynek nyomán komoly vasútipari együttműködési folyamat indul el, ugyanis a tunéziai vasúttársaság több százmillió eurós pályázatokat ír ki a vasúti hálózat, valamint a vasúti kocsik állományának fejlesztésére" – mondta.

"És a nagy tunéziai vállalatok magyar vállalatokkal közösen kívánják modernizálni a tunéziai vasúti hálózatot, mind az országos, mind az elővárosi hálózatot, és együtt kívánják modernizálni a vasúti kocsiállományt is" – folytatta.

"Ezért a Ganz a mai napon egy együttműködési megállapodást ír alá tunéziai partnerével, hogy a nagy vasútipari projektekben a következő időszakban együttműködjenek" – tette hozzá.

Hírdetés

Majd tudatta, hogy a felek dinamizálni kívánják az együttműködést a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az agrártudomány és a víztisztítás területén is.

A miniszter érintette a kétoldalú kapcsolatokat is, hangsúlyozva, hogy az együttműködésnek jó alapot ad, hogy mind a két országban szuverenista kormány van hivatalban, amely nem tűr el semmiféle külső beavatkozást, ellenáll minden nyomásgyakorlásnak és támadásnak.

Továbbá közölte, hogy évente 200-ról 250-re emelik a tunéziai hallgatóknak adható ösztöndíjak számát a magyarországi egyetemeken, tekintettel az óriási túljelentkezésre.

Szijjártó Péter a nap folyamán hivatali partnere mellett Kaisz Szaíd tunéziai államfővel, valamint Kaltum bin-Redzseb kereskedelmi miniszterrel is találkozik.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »