Beruházások hitelből (Sepsiszentgyörgy)

Beruházások hitelből (Sepsiszentgyörgy)

Alig nyolc nappal az idei költségvetés elfogadása után máris módosította azt Sepsiszentgyörgy önkormányzata: a február 3-i rendkívüli ülésen a tanács megszavazta, hogy hitelből végezzenek el jó néhány beruházást.

Magának a 100 millió lejes hitelkeretnek a megnyitásáról 2022 őszén döntöttek, a pénzt 2023–2025 között veszik fel, visszafizetni pedig akkor kell, amikor Antal Árpád polgármester reményei szerint már lejárnak az előttünk álló nehéz évek.

Hírdetés

A pénzt három részletben veszik fel: az idén majdnem a felét, 46,9 millió lejt hívnak le, ebből kezdik építeni az első emeletes parkolóházat a piac szomszédságában, és mellette az új vásárcsarnokot, valamint a Borvíz utcai óvodát, folytatják a Székely Mikó Kollégium és a Mihai Viteazul Főgimnázium, valamint a Design Bank tatarozását, és több utca korszerűsítési költségeit is innen pótolják fel: a Jókai Mór, a Cigaretta és a szotyori utcáét. Ezek mellett a belső városmag sétálóövezetének kialakítására, a szépmezői ipari park úthálózatának és közművesítésének kiterjesztésére, illetve a szépmezői úti körforgalmak építésére is jut az első hitelrészletből.

A bankkölcsön következő részletei egyre kisebbednek: 2024-ben 29,3, 2025-ben 23,7 millió lejt kíván felvenni Sepsiszentgyörgy önkormányzata. Visszafizetni a pénzt tíz év alatt kell.

A megyeszékhelynek a hitelkeret megnyitásakor nem volt adóssága, ez a százmillió lej sem éri el az egyharmadát sem a törvény által megengedett (a helyi költségvetéshez viszonyított) szintnek.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »