Berni, a mártír

Berni, a mártír

Józsi, csepeli boltos együtt érzett. Volt benne egy hajlam, hogy méla jóváhagyással fogadja el a világ baromságait. Az LMP erre már alapállapotban megteremtett ehhez mindent.

Az, hogy Szél Bernadett valamit elmondott, felmondott, vagy úgy általában bekerült a médiába – Józsit nem izgatta fel úgy istenigazából.

Ez nem azért volt, mert nem érdekelte az LMP-terjesztette neo-hülye demokrácia. Illetve? Ezért is volt. Józsit a Lehet Más a Politika működése meggyőzte arról, hogy bizonyos dolgok nem változnak. És neki ehhez semmi köze, inkább csinál bármit, mint ezekkel foglalkozzon.

Ez nem politikai vircsaft volt. Józsi ezt egyszerűbben szemlélte: ha szarháziakat engednek döntés-közelbe, akkor ne kételkedjünk az eredményben.

Ez természetesen nem Szél Bernadettre vonatkozott. Ő csak egy név volt, amelyet megjegyezni próbált, mert neje megint celebekkel frusztrálta.

Az LMP ex-elnöke mondta most, hogy pártja, a nagyszerű zöldmozgalom elhagyta.

Józsi, csepeli boltos még soha nem csinált zöld pártot. Egyszer felmerült benne, hogy kellene egy ballib progresszív-féle, de felesége elvette előle a felest.

Józsi akkor hosszasan gondolkozott a társadalmi mobilitáson, eszébe jutott az is, hogy ennek vannak együtthatásai is. Aztán a vége az lett, hogy ott a sör a hűtőben, ami demokratikus kihívásait kellő módon rendbe tereli.

Hírdetés

Ezt Józsi barátai igen kreatívan úgy hívták, hogy „piázunk”. Ez nem azt jelentette, hogy ez jó; de soha, senki nem próbálta ezt demokratikus politika-gyakorlásnak bemutatni.

Mert nem volt az.

Az LMP volt és újrafizetett vezetői a semmit akarják eladni „valaminek”.

Ez a párt eleve projektnek indult, itt-ott tehetséges irányítókkal. Aztán lett belőle egy értelmiséginek álcázott megélhetési gittrágás.

Igyekezném ezt szebben leírni, de nem megy, meg minek is…

fotó: kronika.hu

Máté T. Gyula – https://matete.pestisracok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »