Berlini merénylet: megszólalt a tévesen elfogott férfi

Először beszélt a történtekről az a férfi, akit tévesen állítottak elő a berlini merénylettel kapcsolatban.

A pakisztáni férfi, Naveed Baloch először állt nyilvánosság elé, és mesélt arról, mi történt abban a két napban, amíg tévesen fogva tartották. A Guardiannek elmondta: éppen elhagyta egyik barátjának a házát, amikor megállt mellette a rendőrautó. Baloch megmutatta az iratait, és először továbbengedték, ám pillanatokon belül úgy döntöttek, mégis megállítják, és beültették a jármű hátsó ülésére. Mint mondta, bekötötték a szemét, és az éjszaka folyamán „több helyre” is elvitték. Hozzátette, hogy a rendőrök cipősarkukkal a lábát taposták, és egyikük a nyakát is szorongatta.

Később levetkőztették, és fotókat készítettek róla, több alkalommal vért is vettek tőle. „Amikor ellenálltam, megütöttek” – fogalmazott Baloch. Thomas de Maizière német belügyminiszter pedig eközben bejelentette, hogy a 24 éves Naveed B. a berlini gázolásos merénylet első számú gyanúsítottja.

Szavai szerint amikor – utalva a merényletre – megkérdezték tőle, hogy tudja-e, mi történt az éjjel Berlinben, nemmel felelt. Egy rendőr úgy folytatta: valaki a tömegbe hajtott egy járművel, és „te voltál a volán mögött, nem?”. Baloch azonban elmondta nekik, hogy ez lehetetlen, hiszen még vezetni sem tud.

Hírdetés

A férfit két napon keresztül fogva tartották, ez idő alatt csak kekszet és teát adtak neki. „De nem tudtam enni. A keksz undorító volt, a tea pedig hideg” – fogalmazott. Egy matrac nélküli fa ágyon aludt, az első éjszaka pedig a keze végig meg volt bilincselve.

Amikor végül kiengedték, a rendőrök közölték vele: már a támadás éjszakáján sejtették, hogy nem ő volt az elkövető, elsősorban azért, mert nem voltak rajta sérülések és vérnyomok. A menekültszállásra, ahol lakott azonban – mondván, hogy veszélyben lehet az élete – nem engedték vissza, és egy hotelben kellett maradnia – olvasható a Guardian cikkében.

Elengedték a merénylő feltételezett társát

A berlini támadásban 12 ember vesztette életét, és 53-an sebesültek meg. A kamiont a hatóságok szerint a veszélyes iszlamistaként számon tartott, elutasított menedékkérő, Anisz Amri vezette. A tunéziai férfi ismeretlen körülmények között Franciaországba menekült, majd a merénylet után négy nappal, péntek hajnalban az olaszországi Milánóban bukkant fel. Itt egy ellenőrzés során állították meg a rendőrök, tüzet nyitott rájuk, de a járőrök megölték.

Csütörtökön szabadlábra helyezték a tunéziai férfit, akit azzal gyanúsítottak, hogy kapcsolatban állt Anisz Amrival. A nyomozás újabb megállapításai nem igazolták a gyanút.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »