A berlini fal „leomlását” Szófiában éltem át.
Rendkívül érdekes volt, mert pont 1 nappal a bolgár rendszerváltozás előtt történt. Zsivkovot november 10-én távolították el ugyanis posztjáról.
Tehát a berlini esemény idejében Bulgáriában még dúlt a kommunizmus, annak teljes mivoltában, ráadásul az nem a kádárista reformkommunista lazaság volt, hanem igazi, klasszikus kommunista rend.
A berlini fal csak késő este nyílt meg, szóval nem tudtak róla még beszámolni aznap a bolgár médiák. Másnap viszont már dörgedelmes hivatalos nyilatkozat jelent meg, hogy „veszélyben a béke”, „bűnözők és provokátorok”, „kiállunk a keletnémet elvtársak mellett”, „a helsinki egyezmény megsértése”, stb.
Ez ment még napokig. Aztán hirtelen minden megváltozott: a bolgár televízió dolgozói rádöbbentek, már nincs miért teljesíteni az utasításokat fentről. Hogyan? A meghirdetett reformok miatt.
A bolgár reformkommunisták elkövették a klasszikus hibát: reformokba kezdtek. Márpedig közismert tényező: minden kemény rendszer akkor válik gyengévé, amikor javítani akar magán. Ezt ugyanis az alattvalók gyengeségként értelmezik. S amikor a hatalom gyenge, akkor nem kell komolyan venni.
Mi ugyanis a titka annak, hogy az emberek szót fogadnak egy keményen elnyomó rendszernek? Egyetlen dolog: az egzisztenciális félelem. Hiszen minek lázadozni, ha aztán az egyetlen eredmény, hogy minden megy tovább, csak nekem lesz rossz? Az ember reakciója ilyenkor: bólogat, közben meg magában – esetleg szűk magánkörben – szidja a rendszert.
Ha viszont a rendszer gyenge, akkor ugyanez fordítva hat: minek szót fogadni, ha a rendszer nem büntet?
Itt ez maximálisan megvolt. Pár hét alatt az egész tv „átállt”, miután kiderült: a hatalom nem mer ellenlépeseket tenni.
A legnagyobb motiváló esemény november 18-án volt, ez volt az első olyan tüntetés Szófiában, mely szabadon megtörténhetett. Az, hogy a hatalom nem reagált végképp azt jelentette: megszűnt a kontroll.
Pedig a tv-nél dolgozni bizalmi állás volt, oda nem mehetett bárki. Alapos pártszervezeti és állambiztonsági szűrőn ment át mindenki, sokan az informátori nyilatkozatot is aláírták, a külföldre is járó újságírók pedig mind a titkosszolgálatoknak is jelentettek, ez kötelező volt.
Persze ember mindenféle akad. A rendes ember aláírja amit kell, majd nem árt vele senkinek. A rossz ember meg aláírás nélkül is árt másoknak.
A rendszer a saját csapdájába esett: mivel mindenki bólogatott, sose tudhatta, ki valóban a híve és ki csak a munkája, karrierje miatt tesz úgy, mintha a rendszer híve lenne.
A lényeg: volt egy időszak, amikor a bolgár tv függetlenebb volt a bolgár államtól, mint bármely nyugati köztévé. A végén már túlzásokba is estek: az ellen is lázadtak, ami ellen abszurd volt, hiszen végülis az állami tv az államé, ez mindenhol így van.
Miért álltak át? Ez se tudható biztosan. Biztosan egy rész meggyőződésből: már szabadon lehet beszélni, szóval beszélek szabadon. Meg biztosan egyesek csak egzisztenciális félelemből: ha kitartok a gazdáim mellett, s azok meg bukni látszanak, akkor az új gazdák mérgesek lesznek rám, szóval időben váltok.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
