Európa jelenlegi válságának megoldása nem csak egyetlen módon képzelhető el.
– Nekünk folyamatosan egy Berlin–Moszkva–Isztambul háromszögben kell elképzelni az életünket – ezt már korábban geopolitikai stratégiája részévé tette Orbán Viktor. A miniszterelnök tegnap a háromszög első szárára látogatott, hogy a relatíve új német kormánnyal is új alapokra helyezze a kétoldalú kapcsolatokat. Angela Merkel kancellár emeritával olyan volt a viszony, mint egy rundó a hullámvasúton, de emlékezzünk csak a szépre, rosszabbul is alakulhatott volna. Utódjának, Olaf Scholznak kettő helyett már három frakció igényeinek összehangolása a feladata – ehhez legalább ideális is a hamuszürke eminenciás személyisége.
Németország – nemcsak Berlin, hanem az ország számunkra legalább olyan jelentős alkotórésze, Bajorország – mindig megkerülhetetlen. Nemcsak nekünk, hanem egész Európának, akárki forgassa is náluk a kormánykereket. Különösen érződik ez a mostani válságidőkben, amikor a németek kulcsszereplők az ukrajnai háború körüli uniós játszmákban, a Kijevet segítő fegyverszállításokban, a gazdasági válságkezelésben, a tél közeledtével egyre égetőbb (azaz, ha lehetne így mondani, termosztátlecsavaróbb) energiahelyzetben.
A Berlin felett az ég médiaközhely, alatta a föld viszont kényszerítő valóság. A Szovjetunió a hidegháború legfagyosabb éveiben is az NSZK megbízható szállítója volt, a nyugatnémet hálószobákat a szexuális forradalom mellett az orosz gáz fűtötte. Mára Európa energiapolitikája sokismeretlenes egyenletté vált, a partvonalon túlra tett, megrongált Északi Áramlat vezetéktől kezdve addig, hogy a tavaly kormányra jutott Zöldek, a szép, új öko-Európa felkent papjai módszeresen nyírták ki Németország saját energiaellátásának alapjait, az atomerőművek teljes lekapcsolásáig bezárólag. Paradox fejlemény ennek fényében, hogy – mint tegnap megerősítették – német vállalatok, köztük a Siemens is jelentős szerepet játszik majd a paksi reaktorbővítésben. Általában is nehéz alulbecsülni annak a jelentőségét – talán a magyarországi járműipar és a beszállító szektor ennek a legavatottabb megmondhatója –, milyen fontos nekünk, magyaroknak is, hogy a német gazdaság jól teljesítsen, a német polgár vegyen új autót, illetve eljöjjön vele a Balatonra, és költse a pénzét. Mégis, Berlin manőverei sértik mások érdekeit az unióban.
Így nem lelt pozitív visszhangra Brüsszelben a németek gigantikus, kétszázmilliárd eurós (ön)mentő csomagja: a francia és az olasz biztos közös újságcikkben kelt ki az – EU-zsargonban – uniós szolidaritás megsértésével szemben. Berlin, az EU vezető gazdasági hatalma már kivételezik magával? Münchhausen báró csak önmagát emeli ki az ingoványból? Bőrnadrágba bújt volna a trumpizmus? (Zárójelben jegyezzük meg: Magyarország mindeközben a neki egyébként is járó milliárdokért is hadakozni kényszerül Brüsszellel.) Nem mintha az ukrajnai háború oldalvizén mások nem sütögetnék a saját pecsenyéjüket – ezt bajosan lehetne pusztán Putyin kontójára írni. Példa erre a MidCat vezeték is, amely az Ibériai-félszigetet (és így a gáztermelő Észak-Afrikát) kötné össze Németországgal, ám ebben az esetben a franciák vonakodása a szűk keresztmetszet Madrid és Berlin között.
Hogyan lehet eljutni a Deák térről a Ferihegyi reptérre? Többféleképpen. Ugyanígy Európa jelenlegi válságának megoldása sem csak egyetlen módon képzelhető el. Számos kérdésben nem reális ugyan, hogy a magyar vezetés közös nevezőre leljen Olaf Scholz kormányával, azon belül pedig különösen a Zöldekkel, de az elképzelhető, hogy a két főváros együtt dolgozzon az ukrajnai háború mielőbbi lezárásért, illetve a háborús hatások csökkentéséért, az európai életszínvonal megtartásáért.
Borítókép: illusztráció (Fotó: Pexels)
Szőcs László – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
