Béres Ilona 80 éves lett

Béres Ilona 80 éves lett

Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Béres Ilona Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a nemzet művésze, a Nemzeti Színház örökös tagja.

Kiskorától kezdve színésznek készült, több szavalóversenyt nyert, színjátszó csoportokban játszott. Érettségi után azonnal felvették a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1964-ben szerzett diplomát. Akkoriban még kötelező volt a vidéki színházi gyakorlat, ezért egy évadot Debrecenben töltött, de a következő évben már a Madách Színházban játszott. 1967-ben a Nemzetibe, majd 1969-ben a Vígszínházba szerződött, ahol tizenöt évadon át jobbnál jobb szerepeket kapott

Hírdetés

1984-ben szerződött a Nemzetibe, melynek örökös tagja (a társulatot 2000-ben Magyar Színháznak kereszteltek át). 2011-től szabadúszó lett. Pályafutása során mindent eljátszhatott, Euripidésztől Huszka Jenőig, olyan szerepeket formált meg a színpadon, mint Vilma (Füst Milán: Boldogtalanok), Adeiana, Emília (Shakespeare: Tévedések vígjátéka), Rozalinda (Shakespeare: Ahogy tetszik), Hilda (Ibsen: Solness építőmester), Ratched nővér (Kesey: Kakukkfészek), Warrenné (Shaw: Warrenné mestersége), Natasa (Csehov: Három nővér), Heléna (Euripidész-Sartre: Trójai nők), a), Éj (Vörösmarty: Csongor és Tünde). Játszott a Borisz Godunovban, az ír Martin McDonagh Piszkavas című darabjában, a Bob herceg című operettben dalra is fakadt.

Még főiskolás volt, amikor az Esős vasárnap című film egyik főszereplőjeként meghódította a moziközönséget. A magyar filmgyártás csillaga lett, játszott a Nappali sötétség, Az aranyember (a Jókai-szerepnek a többi közt akkora hatása volt, hogy sokan ezt követően a Tímea nevet adták a kislányaiknak), az Álmodozások kora, a Hattyúdal, a Kőszívű ember fiai és az Egy szerelem három éjszakája című filmekben. Ez utóbbi jelentette filmes karrierje végét: a forgatáson órákat kellett eltöltenie egy csónakban a jeges Duna vizén, emiatt hónapokig betegeskedett. Kártérítésért beperelte a filmgyárat, ahonnan kitiltották, s csak 25 év múlva kapott ismét filmszerepet Török Feren  Moszkva tér című nagy sikerű filmjében (2001). Alakításáért elnyerte a kritikusok díját.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, 1973-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1983-ban érdemes művész, 1996-ban kiváló művész lett, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. 2000-ben „emlékezetes film- és színházi szerepformálásaiért, a közönség odaadó és igényes szolgálatáért, művészi életútja elismeréseként” megkapta a Kossuth-díjat. Béres Ilonát 2004-ben örökös tagnak választották a Halhatatlanok Társulatába, 2013-ban a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át, ugyanabban az évben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja lett.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »