Berényi: Nem ilyen Európai Unióba léptünk be

Berényi: Nem ilyen Európai Unióba léptünk be

Az Európai Parlament egyik legfontosabb szakbizottsága, a LIBE tegnap jóváhagyta az ún. migráns paktumot – írja közösségi oldalán Berényi József, a Magyar Szövetség elnökségi tagja.

Eszerint minden tagországnak kötelezően be kell fogadnia egy előre meghatározott számú migránst, ellenkező esetben büntetést kell fizetnie. Berényi szerint ez a döntés előrevetíti, hogy az Európai Parlament közgyűlése is rábólint majd a javaslatra.

Hírdetés

Egyértelműen ki kell mondani, hogy ennek az érzékeny kérdésnek a kapcsán a többség ráerőlteti az akaratát a kisebbségre”

– írja Berényi József, aki szerint annak is tanulságos lesz utána járni: „hogyan szavaznak az EP-ben ebben kérdésben. Vajon összhangban vannak-e a hazai nyilatkozatok az ottani állásfoglalással?”

„Mivel a bevándorlás politikában megszűnt a tagországi szuverenitás, mások mondják meg, kik fognak élni, tartózkodni Szlovákiában, Magyarországon vagy bárhol az EU tagországain belül. Nem ilyen Európai Unióba léptünk be 2004-ben. Nem ilyen Európai Unió szolgálja a lakosság érdekeit” – zárja bejegyzését a Magyar Szövetség szakpolitikusa.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »