Beragadt Dzurindáék Kék Koalíciós projektje?

Beragadt Dzurindáék Kék Koalíciós projektje?

Nyitókép: SITA

A Spolu kitolatott a fúzióból, Dzurindáék így saját vonalon folytatják.

Február 12-én kellett volna egy közös kongresszus keretében hivatalosan is létrejönnie a Kék Koalíció nevű új jobbközép, atlantista pártnak.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy a Spolu nevű párt lett volna átnevezve, melyhez csatlakozott volna a Mikuláš Dzurinda korábbi többszörös kormányfő által életre hívott Kék Koalíció platform.

Az erről szóló szándéknyilatkozatot Dzurinda elmondása szerint január 23-án írták alá. Majd január 27-én közös sajtótájékoztató keretében lényegében zászlót is bontottak.

Hírdetés

Azóta azonban történt egy s más a szlovák belpolitikában, többek között közvéleménykutatási eredmények is születtek, melyek alig 2 százalék körül mérték előzetesen a formációt.

Dzurinda mai sajtónyilatkozatában aggályait fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Spolu végül nem tartotta be a memorandumot, így platformja visszatér eredeti elképzeléséhez, és a Spolun kívül is igyekszik megszólítani az új arcokat.

A háttérben vélhetően a Spolu kivárása áll, ők ugyanis a PS-Spolu koalícióból adódóan komoly állami pénzösszeggel rendelkeznek a legutóbbi választások eredménye alapján. A Kollár vezette Spolu így igyekezhet perspektivikusabb partnerek felé nyitni, esetleg szélesíteni az összefogás mértékét, hogy esélye legyen megugrani az 5 százalékos parlamenti küszöböt.

Időközben Eduard Heger megbízott kormányfő és Jaroslav Naď védelmi miniszter is jelezte, hogy napok kérdése, mikor lépnek ki az OĽaNO-ból. Könnyen lehetséges, hogy a Spolu ódzkodása Dzurinda platformjától is ezzel magyarázható. Kivárva Hegerék döntését, hogy akár velük is megkezdhessék az együttműködést.

Mindenesetre, egy ilyen pártprojekt ugyanazt az atlantista, liberális, progresszív irányú tábort igyekszik megszólítani, mely az SaS-tól, PS-től vehet el szavazatokat. Paradox módon tisztítva a nemzeti, konzervatív oldalt, melyet az OLaNO-n kívül a KDH is igyekszik megszólítani.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »