Beperli a HungaroControlt az LMP

Beperli a HungaroControlt az LMP

A cég nem adja ki a Szövetség a Nemzetért Alapítvánnyal kötött 320 millió forintos támogatási szerződését.

Az LMP pert indít a HungaroControl ellen, mert a társaság nem hajlandó kiadni a Szövetség a Nemzetért Alapítvánnyal kötött 320 millió forintos támogatási szerződését – közölte Demeter Márta, az ellenzéki párt képviselője. Szerinte az állami cég „úgy tesz, mintha nem vonatkozna rá a törvény, miközben a pártalapítvány vezetője is elismerte: a légiforgalmi irányítás és a repülés népszerűsítése helyett propagandacélokra használták fel a közpénzt”.

Hírdetés

A képviselő emlékeztet, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a Szövetség a Nemzetért Alapítvány a légiforgalmi irányítás és a repülés népszerűsítésére, valamint a légiforgalmi irányítók toborzására kapott 320 milliós támogatást, közpénzből. „Ezzel szemben László Tamás fideszes országgyűlési képviselő, az alapítvány kuratóriumának elnöke beismerte, hogy az összeget a Polgárok Háza népszerűsítésére költötték.”

A minisztérium hallgat, a HungaroControlnak pedig „hirtelen” négy és fél hónapig tart elbírálni a pénz elköltéséről szóló alapítványi beszámolót, és a közérdekűadat-igénylés ellenére megtagadja a támogatási szerződés kiadását, mondván rájuk a törvény nem vonatkozik – vélekedett a politikus.

Az LMP szerint a szokásos fideszes gyakorlat érhető tetten: „a kormány ismét egy pártalapítványnak osztogat százmilliókat közpénzből, a száz százalékban állami tulajdonú cég pedig úgy tesz, mintha rá nem vonatozna a törvény”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »