Benyújtotta lemondását Thomas Modly, az amerikai haditengerészet vezetője

Benyújtotta lemondását Thomas Modly, az amerikai haditengerészet vezetője

Benyújtotta lemondását Thomas Modly, az amerikai védelmi minisztérium haditengerészetért felelős ügyvezető államtitkára kedden.

Ennek oka a Guamnál állomásozó Theodore Roosevelt repülőgép-hordozón a koronavírus-járvánnyal összefüggésben történtek miatti nyilvános vita.

Modly azt követően nyújtotta be lemondólevelét, hogy négyszemközti megbeszélést folytatott Mark Esper védelmi miniszterrel.

– fogalmazott a találkozó után kiadott közleményében Mark Esper.

A miniszter James McPherson eddigi helyettes államtitkárt bízta meg átmeneti időre a haditengerészet irányításával.

Hírdetés

Az Egyesült Államok külbirtokánál, Guamnál állomásozó Theodore Roosevelt hadihajó kapitánya múlt kedden levelet írt a feletteseinek: „határozott cselekvést” sürgetve azt kérte a minisztériumtól, hogy a vízi jármű ötezer fős legénységéből négyezer embert mentsenek ki és szigeteljenek el, mert többeknél diagnosztizálták az új típusú koronavírust.

– írta Brett Crozier kapitány.

Levele az amerikai sajtóban is megjelent. Thomas Modly akkor úgy fogalmazott: a kapitány „válságos időszakban nagyon rossz helyzetfelmérő képességről tett tanúbizonyságot”. Majd csütörtök éjjel felmentette Croziert.

A hétvégén Modly – miközben megindult a vizsgálat a kapitány ügyében – dehonesztáló megjegyzéseket tett Crozier-ra.

„Naiv vagy ostoba” – nyilatkozta róla. Órákkal később bocsánatot kért.

Közben az ötezer fős hadihajóról már több mint kétezer embert kimenekítettek és el is különítettek, de ezerháromszáz személynek a repülőgép-hordozón kellett maradnia. A járművön tart a szűrővizsgálatok elvégzése. Crozier kapitány és több mint százötven matróz vírustesztje pozitív lett.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »