Benyújtotta lemondását Szvitlana Hrincsuk, Ukrajna energiaügyi minisztere. A politikus a döntését (ami inkább kényszerűség volt) saját Facebook-oldalán közölte. A tárcavezető bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a pozíció sosem volt a fő célja, döntése pedig azonnali hatályú.
Hrincsuk határozottan visszautasította a személyét ért vádakat. Állítása szerint szakmai tevékenysége során „semmilyen törvénysértés nem történt”, és ilyen tények elvben sem létezhetnek. A kialakult helyzet körüli spekulációkat helytelennek nevezte, hozzátéve: bízik abban, hogy „az idő mindent a helyére tesz majd”.
A lemondás hátterében egy kiterjedt korrupciós vizsgálat áll. A Különleges Korrupcióellenes Ügyészség (SAP) információi szerint pénzmosási hálózat működött az „Energoatom” állami vállalat körül. Az ügyészség szerint a szálak Timur Mindicshez, Volodimir Zelenszkij elnök közeli barátjához vezetnek, aki befolyását felhasználva épített ki kapcsolatokat kormányzati tisztviselőkkel. A főgyanúsítottak között van Hrincsuk korábbi asszisztense is.
A hatóságok dokumentálták a kenőpénzek átadását, valamint előkerültek az úgynevezett „Mindics-szalagok” is, amelyek az elnök és a miniszterek közötti kommunikációt érintik. A botrány következményeként nemcsak Szvitlana Hrincsukot, hanem Herman Haluscsenko igazságügyi minisztert is felfüggesztik tisztségéből.
Körkép.sk, Ukrajinszka Pravda
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Petros Giannakouris
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


