Benyújtotta a parlamentnek Magyar Péter javaslatát a DK

Benyújtotta a parlamentnek Magyar Péter javaslatát a DK

Az előre hozott választás ügyéről van szó.

Benyújtotta a DK az előre hozott választásról szóló országgyűlési határozati javaslatot – közölte a párt szombaton.

„Megtettük, amit megígértünk, a Demokratikus Koalíció országgyűlési frakciója határozati javaslatot nyújtott be a Parlament elé az Országgyűlés feloszlatásáról és az előre hozott választások kiírásáról” – fogalmaz a közlemény.

A Demokratikus Koalíció szerint Magyarország sokkal rosszabb állapotban van annál, mint hogy ez a kormány még közel másfél évig úgy tegyen, mintha ki tudná vezetni Magyarországot a megélhetési válságból.

Hírdetés

„Nem tudja, hiszen ezt a válságot az Orbán-kormány okozta, amit ennél fogva csak úgy lehet megszüntetni, ha magát az okot, az Orbán-kormányt szüntetjük meg. Új kormányt előre hozott választáson, előre hozott választást pedig az Országgyűlés feloszlatásával lehet elérni, ezért kezdeményezte ezt a DK határozati javaslatban” – folytatódik az írás.

Egy olyan kormányt lát most a párt, amely Európa-rekorder élelmiszerdrágulást okozott; hagyta a magyar béreket az európai összehasonlítások legvégére zülleni; soha nem látott szegénységbe taszította a nyugdíjasokat; tönkretette hazánk iskoláit és kórházait; véglegesen elveszített 400 milliárd forintnyi uniós támogatást.

„Tartozik annyival a hazának, hogy ezek után feloszlatja az Országgyűlést, és előre hozott választást ír ki.”

A javaslat ITT érhető el.

Ismert, újév első napján Magyar Péter (Tisza Párt) javasolta, tartsanak a lehető leghamarabb előre hozott választást, ezt követően állt elő a DK parlamenti pártként ugyanezzel.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »