Benyújtotta a főváros az „újrarendezés” költségvetési tervét

Benyújtotta a főváros az „újrarendezés” költségvetési tervét

A főváros 2024-es büdzséje az újrarendezés költségvetése lesz, amiről várhatóan jövő szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés – jelentette be Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. A fővárosi Fidesz szerint ezzel beismerték, hogy csődbe vitték Budapestet.

„Végre talán túl vagyunk a válságok sorozatán. Túl vagyunk remélhetőleg a koronavírus-járvány okozta válságon, az energiaválságon és az infláció okozta árnövekedés okozta válságon” – sorolta Kiss Ambrus, megjegyezve, hogy a 2024-es költségvetést ennek megfelelően tervezték.

Példaként említette, hogy a főváros kamatkiadása jellemzően 4-5 milliárd forint évente, idén „brutálisan” megnőtt, 25 milliárd volt, de azzal számolnak, hogy jövőre ennél jóval kisebb lesz.

Kiss Ambrus kitért arra is, számolnak azzal, hogy a jövő év utolsó negyedévében ugyanazt a pénzügyi konstrukciót kell megcsinálni a közösségi közlekedés szervezői ágában, mint idén, amikor az utolsó negyedévi finanszírozást áttolták márciusi kifizetésre. Ez nagyságrendileg 50 milliárdos faktorálás volt – emlékeztetett.

A főpolgármester-helyettes ismertette,

a tervezet szerint a főváros jövő évi működési kiadása mintegy 405 milliárd forint, ezen felül nagyságrendileg 6 milliárd forint hiteltörlesztéssel, valamint körülbelül 36 milliárdot kitevő fejlesztési kiadással számolnak.

Utóbbi mintegy felét a Fővárosi Csatornázás Művek részvényeinek visszavásárlása teszi ki.

Kiss Ambrus közölte azt is, „óvatos tervezéssel” az iparűzési adó nominálisan 11,5 százalékos emelkedésével kalkulálnak az idei tervszámhoz képest, és a tervezetben nem számolnak olyan tételekkel, amik a kormány „akaratához kötöttek”: így például hitelfelvétellel és rezsitámogatással.

A jövő évi tervezett ingatlanértékesítésről azt közölte, ugyanazt a „csomagot dobják piacra”, mint idén, ez egy 13 milliárd forintos tételt.

Hírdetés

A főpolgármester-helyettes jó hírnek nevezte, hogy jövőre remélhetőleg elindulnak bizonyos európai uniós programok, és megjegyezte, hogy a költségvetési tervezet tizenkét közvetlen uniós finanszírozású programot tartalmaz.

Kiss Ambrus a problémák között említette, hogy bár az Árpád-híd pesti oldalán a Göncz Árpád Városközpontot fel tudják újítani uniós forrásból, de a budai oldalon

a Flórián téri felüljárót hazai forrásból kellene finanszírozni és erre nincs pénzük.

Közölte, jövő szerdán a közgyűlés dönthet az UNICEF és a főváros Ukrajnából elmenekült gyermekes családokat támogató programjának folytatásáról is.

Az ukrajnai menekültek eddigi támogatásáról ismertette: a vendégéjszakák száma meghaladta a 192 ezret, több mint 550 ezer adag ételt osztottak ki, 2022 augusztusa óta a Városháza épületében lévő információs ponton 15 ezren fordultak meg. Megemlítette továbbá, hogy Beregszásznak a háború elején 20 millió forint pénzadományt, áramfejlesztőket és vízszállító kocsikat adtak, szeptemberben kijevi gyerekeket táboroztattak, valamint 15 autóbuszt adományoztak ukrán városoknak. Budapesten az UNICEF támogatásával és a főváros szervezésével 1500 gyermekes család jutott támogatáshoz.

Kiss Ambrus közölte, a közgyűlés jövő szerdán tárgyalja a fővárosi lakásrezsi-program támogatási struktúrájának módosítását is: mivel a nyugdíjak emelkedésével többen kiesnének a támogatotti körből, felemelik a rászorulók havi ellátási összegére vonatkozó igénylési határt.

A főpolgármester-helyettes közölte, eddig több mint 21 ezer család fordult hozzájuk támogatásért. Az idén legtöbben gázártámogatást kértek.

A Fővárosi Közgyűlés várhatóan jövő szerdán tárgyalja majd a Rákosrendező területére tervezett ingatlanberuházással összefüggő fővárosi álláspontot, a fővárosi drogstratégiát, valamint a Horthyliget emlékjel című köztéri alkotás magvalósítására vonatkozó javaslatot is.

Inkasszó

A főpolgármester-helyettes kérdésre válaszolva közölte: a Magyar Államkincstár a szolidaritási hozzájárulás vitatott mértéke miatt indult perhez kapcsolódóan elrendelt azonnali jogvédelem ellenére – novemberhez hasonlóan – december elsején ismét inkasszót gyakorolt a főváros számlája felett mintegy 3,9 milliárd forint értékben.

A főváros számlája ezért ismét negatívba fordult, szerda reggel mínusz 5,6 milliárd forinton állt.

A Petőfi híd felújítására vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, nem látnak arra sem forrást, hogy elkezdjek a tervezést, pedig jó lenne a tervezői munkát a nyáron elindítani.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »