Ódor Ľudovít, a Progresszív Szlovákia EP-képviselője és volt miniszterelnök szerint a Beneš-dekrétumok „önálló életre keltek”, és a mai napig előfordul, hogy hivatalok ezekre hivatkozva indítanak új eljárásokat, akár föld- vagy erdőelkobzásokkal. A JOJ 24 Politika 24 című műsorában úgy fogalmazott: „Elég lenne, ha a hivatalok végre abbahagynák ezeknek az ügyeknek a megnyitását. A múltat hagyjuk a múltban, különben kinyitjuk a Pandora szelencéjét.”
Ódor szerint a probléma valós, főleg a dél-szlovákiai térségekben élők érzik meg a következményeit, és nem kizárólag magyar nemzetiségűek, hanem szlovák cégek is érintettek lehetnek. Úgy véli, a jogi helyzet tisztázása a szakértők feladata, de „pontot kell tenni a gyakorlat végére”.
A PS elnöke, Michal Šimečka korábban hangsúlyozta: nem a dekrétumok eltörlését akarják, hanem azt, hogy a 21. században ne lehessen ezekre hivatkozva új jogviszonyokat alapítani. „A dekrétumok kiüresedtek, a hivataloknak ezt tiszteletben kell tartaniuk” – fogalmazott.
A kormány azonban máshogy látja a helyzetet. Svidníkban elfogadott határozatában ismételten leszögezte: a Beneš-dekrétumok érinthetetlenek, a kérdés lezárt. Szerintük a dekrétumokat a II. világháború utáni európai rendezés részeként kell értelmezni, és minden ezzel kapcsolatos politikai vita csak felesleges feszültséget kelt.
SITA
Nyitókép forrása: SITA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


