A Beneš-dekrétumok kérdésének újranyitása, valamint Szlovákia Alkotmányának gyengítése veszélyezteti az ország békéjét, szuverenitását és jövőjét – véli az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH). Milan Majerský pártelnök hangsúlyozta: a növekvő polarizáció idején Szlovákiának nyugalomra, felelősségteljes politizálásra és együttműködésre van szüksége, nem pedig feszültségkeltő témákra. Úgy tűnik, hogy a liberális PS déli országjárása és a Beneš-dekrétumok feszegetése minden oldalon kiverte a biztosítékot, napok óta témát adva a szlovákiai sajtónak. Bár magyar szavazatokat akart szerezni, nyilván nem akart potenciális koalíciós partnereket veszíteni a PS. Márpedig a KDH határozott megnyilatkozása a témában könnyen próbára teheti az eddig oly nagy gonddal összefoltozott liberális-keresztény ellenzéki koalíciót.
„Ha ma, 80 év elteltével valaki régi sérelmeket hánytorgat fel, azzal az országon belüli együttműködés és megértés alapjait áshatja alá. Egyik sérelmet nem lehet egy másikkal orvosolni. Partnerségre van szükségünk, nem pedig a fájdalmas történelmi időszakokhoz való visszatérésre, ami csak újabb sebeket ejthet”
fogalmazott Majerský, amivel a sajtón keresztül is nyíltan megüzente Šimečkának, hogy inkább hagyja az „eltemetett” dolgok feszegetését.
Viliam Karas, a kereszténydemokraták alelnöke és korábbi igazságügyi miniszter figyelmeztetett: a Beneš-dekrétumok kérdése a szlovák jogrendben lezárt ügy, annak újbóli megnyitása destabilizálhatja a társadalmat és káoszt okozhat a tulajdonjogi viszonyokban.
jelentette ki Karas.
A volt miniszter hozzátette, hogy a jelenlegi problémák nem a dekrétumok létéből fakadnak, hanem az állami szervek, különösen a Szlovák Földalap hibáiból.
„Az, hogy az állam hanyagul vezeti a vagyonnyilvántartást, csak egy fa az erdőben. Emiatt az egy fa miatt nem vághatjuk ki az egész erdőt, további káoszt okozva. Az eljárások kijavítása a dekrétumok megnyitása nélkül is lehetséges”
összegezte Karas.
A téma aktualitását a PS komáromi kihelyezett frakcióülése adta, ahol határozatot fogadtak el a dél-szlovákiai együttélésről és fejlesztésről. Ebben többek között arra kérték a kormányt, tegyen jószolgálati gesztusokat a szlovákiai magyarok felé. A dekrétumok kapcsán felvetették: bár azok a szlovák jogrend részei, fontos lenne biztosítani, hogy ez alapján ne születhessenek új, joghatással bíró döntések. A PS később, miután kapott hideget-meleget saját követőitől és partnereitől is, leszögezte: soha nem javasolták és nem is fogják javasolni a Beneš-dekrétumok eltörlését vagy a történelem megkérdőjelezését.
A kormány a napokban jóváhagyott egy nyilatkozatot a II. világháború utáni rendezésről szóló dokumentumok sérthetetlenségéről, és lezártnak tekinti a kérdést.
Ez nem gesztus, hanem tökéletes vihar: A PS ledobta az atomot a magyar-szlovák kapcsolatokra – határon innen és túl
Ha már egyik ellenzéki partnerének üzent a KDH, Majerskýék bejelentették, az SaS kezdeményezését sem támogatják. A liberális párt alkotmánymódosítást terjesztett a parlament elé, amely az alaptörvényben rögzítené Szlovákia EU- és NATO-tagságát, valamint egyértelműen kimondaná az uniós jog és a nemzetközi szerződések elsőbbségét a szlovák törvényekkel szemben.
Majerský hangsúlyozta: bár a KDH egyértelműen elkötelezett az uniós tagság mellett, és támogatta a kilépési feltételek szigorítását is, az SaS javaslata messze túlmutat egy tagállam egészséges működésének keretein.
„Az SaS ebben téved. Egy ilyen rendelkezés identitásunk, államiságunk és szuverenitásunk feladását jelentené. Szlovákia egy jogkörök nélküli, egyszerű helyi megyévé válna az Unión belül, elveszítve a jogot annak megítélésére, mi tartozik még a hatáskörébe”
tette hozzá a KDH elnöke.
teraz.sk, Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/Martin Havran
Gubík elszólta magát: a PS természetes partnerévé tenné a Magyar Szövetséget
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


