Annak ellenére, hogy Vlagyimír Putyint folyamatos kudarcok érik, úgy tűnik, nem bánta meg, hogy több mint egy éve megtámadta Ukrajnát. Az orosz politika célja az elmúlt évtizedekben az volt, hogy Ukrajnát megtartsa a saját érdekszférájában, mert létfontosságú eleme az orosz birodalmi törekvéseknek. Bendarzsevszkij Anton külpolitikai elemzővel folytatjuk az interjúsorozatunkat, amelyben elemzőket, biztonságpolitikai szakembereket kértünk meg arra, hogy értékeljék az orosz-ukrán háború első évét.
Több mint egy éve annak, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Hogy látja az elmúlt időszakot, mi lehetett Oroszország valódi indítéka a támadásra, és mennyire valósultak meg Putyin tervei?
Az, hogy mi lehetett Oroszország célja, nem az elmúlt egy évben kristályosodott ki.
A háború kirobbantása csak megerősítése volt Vlagyimír Putyin korábbi politikájának, amelynek a lényege: visszatérés a birodalmi gyökerekhez és a posztszovjet térség visszarendezése.
Ez a politika akkor indulhatott el, amikor a kilencvenes évek viszontagságai után Oroszország megerősödött, és ebben Putyinnak is sok érdeme volt. A kétezres évek végére az ország vezetése úgy érezte, hogy kellőképpen megerősödtek a nemzetközi porondra való visszatéréshez. Az orosz integrációs törekvések is ekkor indultak el, mint például az egységes gazdasági tér, majd az Euroázsiai Gazdasági Unió beindítása. Ebből a képletből pedig nem volt kihagyható Ukrajna. Mind Ukrajna, mind pedig Belorusszia léntfontosságú az Orosz Birodalom szempontjából. Amikor Ukrajna nem akart önként csatlakozni ehhez a szövetséghez, és egyre inkább a nyugati pályára indult, Oroszország előbb politikai, majd gazdasági, végül katonai eszközökhöz nyúlt. Sokan felhozzák azt az érvet, hogy Oroszország nem érezte magát biztonságban, vagyis a NATO-bővítést nem vette jó néven. Tény, hogy ezek súrlódási pontok Oroszország és a NATO között, de önmagában nem ez indította el a háborút, hiszen vegyük csak a balti államok csatlakozását, vagy a finn és svéd bővítést, amelyek közel sem jelenthetnek problémát, miközben földrajzi, vagy stratégiai szempontból sokkal nagyobb biztonsági problémát jelent Oroszországra nézve, mint Ukrajna esetleges NATO-tagsága.
A háború kirobbanását követően Ukrajna sokkal távolabb került ettől az orosz erőtértől, mint az elmúlt években valaha.
Az ukrán társadalom konszolidálódott, miközben előtte erősen megosztott volt abban a kérdésben, hogyan építse ki a kapcsolatait Oroszországgal, illetve milyen módon hajtsa végre a nyugati integrációt. Ez a megosztottság most teljesen eltűnt. Mindeközben politikailag és katonailag sikerült kivédeni az orosz integrációs kísérleteket, és egyelőre nem úgy néz ki, hogy az ukrán államiság veszélyben lenne. Ukrajna számára ez lehet az elmúlt egy év eredménye. Az más kérdés, a háború során milyen veszteségeket szenvedett el az ország, de Ukrajna meg fog maradni.
Putyin megbánta a támadást?
Azt gondolom, nem. Azt bánhatta meg, hogy valószínűleg jobban fel kellett volna készülnie a háborúra. Putyin alábecsülte az ukrán ellenállást, illetve az orosz hadsereg állapotát is. A gondolkodásában még inkább megerősítést nyert az elmúlt egy évben a félelem, hogy Ukrajna hosszú távú elszakadásra készült Oroszországgal szemben, és csak erővel lehet ezt az országot visszatéríteni.
Putyin szerint a Nyugat már régóta azon mesterkedett, hogy Ukrajnát kiszakítsa az orosz érdekszférából.
Abban bízik, hogy az idő inkább az oroszoknak kedvez, és ha voltak is az elmúlt évben kudarcok, Oroszország győztesen fog kikerülni ebből a háborúból.
Egyes elemzők reálisnak tartják, hogy Oroszországot a „nyugat” hajszolta bele a háborúba. Valóban így lenne?
A „nyugat’ számára a háború váratlan helyzetet teremtett, amelyet szerettek volna elkerülni. Ez nagyon jól látszik abból, hogyan áll ehhez az egészhez Európa, illetve a nyugati világ. Gazdaságilag Európa számára ez egy nagyon rossz helyzet, hiszen erre senki nem volt felkészülve.
Ha igaz lenne a kérdésben felvetett állítás, akkor a nyugat tudatosan készült volna erre a konfliktusra, és Oroszországot támadták volna meg. De tisztában voltak azzal, hogy egy nukleáris hatalmat, mint Oroszország, nem lehet megtámadni.
Az látszik, hogy Európa gazdaságilag nem jól jött ki a konfliktusból, és nem is fog jól kijönni ebből. Az Egyesült Államok számára pedig Kína az elsődleges ellenfél. Az elmúlt években folyamatosan zajlott az egyeztetés az Egyesült Államok részéről, hogy a konfliktust enyhítsék. Emlékezzünk vissza arra, amikor még 2021 tavaszán az orosz csapatok elkezdtek gyülekezni az ukrán határnál. Ekkor Joe Biden azonnal elment tárgyalni Svájcba Vlagyimír Putyinnal. A tárgyalások abba az irányba vezettek, hogy a konfliktus megoldódhat. Néhány hónapra rá azonban Oroszország ismét felvonultatta a katonáit az ukrán határok mentén, majd pedig tavaly február 24-én elindította a háborút. Az Egyesült Államok számára ez kellemetlen helyzetet teremtett, hiszen számukra az igazi kihívást Kína jelenti, nem pedig Oroszország.
Olyan feltételezések is vannak, miszerint Oroszország Ukrajnánál nem áll meg, és más posztszovjet államokat is megszállna. Valósak ezek a félelmek?
A nyugati hatalmak azért sem hagyhatják Oroszországot nyerni, mert az a második világháború utáni status quot kérdőjelezné meg és egyúttal az amerikai hegemóniát. Másrészt pedig azért sem, mert akkor újra behoznák az európai diplomáciai gondolkodásba az érdekszférák mentén történő gondolkodást. Számunkra ezt katasztrófát jelentene. Hiszen az orosz gondolkodásban a Nyugat és Kelet, (amelybe beletartozik a posztszovjet térség) között kell húzódni egy biztonsági térnek, amely semleges marad. A második világháborút követően ugyanis az egész közép-európai térség a szovjet érdekszférába került.
Ha megnézzük Putyin elmúlt években tett nyilatkozatait, abban szerepelt az is, hogy a közép- európai államok NATO-tagságát megkérdőjelezik, a NATO-nak pedig vissza kell vonulnia az 1997-es határok mögé.
Az, hogy Oroszország megtámadná a balti államokat, illetve a NATO tagállamait, kevésbé esélyes, hiszen katonailag nem lenne erre képes. A balti államokat Oroszország már elengedte az orosz érdekszférából, a lengyeleket pedig valós veszély nem fenyegeti. Moldova esete azonban más, ők reálisan ki vannak téve ilyenfajta veszélynek.
Több fordulat is bekövetkezett az elmúlt egy év alatt a háború során. Mit gondol, volt olyan szakasza a háborúnak, amelyről azt lehet mondani, hogy kulcsfontosságú fordulatot vett, vagy vehetett volna, és végleg valamelyik fél felé eldönthette volna a háború kimenetelét?
Az elején egyértelmű orosz fölény volt, mostanra kiegyenlítetté vált a háború. Az ukránoknak az orosz hibáknak köszönhetően sikerült visszaverni a támadásokat. Ezek mind kulcsfontosságú momentumok voltak a háborúra nézve, kezdve azzal, hogy az orosz villámháborús terv megbukott, és Oroszország kénytelen volt visszavonulni a kijevi területekről. Az ukránok innentől kezdve elhitték, hogy ezt a háborút tényleg meg tudják nyerni. Ugyanúgy kulcsfontosságú fordulat volt Harkiv térségének felszabadítása, hiszen ha orosz kézben maradt volna, akkor onnan egy olyan orosz támadást lehetett volna felépíteni, amivel bekerítik a donbaszi medencét, és hátba támadják az ukránokat. Ezek az orosz támadások meghiúsultak. Hasonló a herszoni hadszíntér is.
Mostanra olyan helyzet állt elő, hogy az ukránok hatékonyan tudnak védekezni az oroszokkal szemben.
Oroszország utoljára június végén ért el sikereket, amikor elfoglalták Szeverodonyeck városát, utána viszont kifulladtak, és nem tudtak tovább menni. Az orosz kommunikációban Szoledár városának az elfoglalását állították be kulcsfontosságú sikernek, amely egy 10 ezer fős város, de valljuk be, nem nevezhető tényleges sikernek. Az újabb orosz offenzíva január végén indult. Volt egy tévképzet, hogy egy látványos támadás indul például Belarusz felől, és a donbaszi medencét elfoglalják az oroszok, de eddig ez nem következett be, és ha télen nem indult meg ez a nagy támadás, amikor azon a vidéken minden be volt fagyva, akkor ez tavasszal aligha következik be, hiszen a sár és az olvadás megnehezíti a páncélosok mozgását.
A háború kitörését követően a világ és a nagyhatalmak reagáltak. Oroszország ellen gazdasági szankciókat vezettek be, több ország pedig fegyverekkel is segíti a védekező ukránokat. Mit gondol, mindent megtett a nyugat és a NATO annak érdekében, hogy Ukrajnát támogassa, vagy túl messzire mentek ezekkel az intézkedésekkel?
Bizonyos intézkedéseket lehetett volna okosabban is csinálni. Tény, hogy a technológiai szankciók egy része hatásos volt, és voltak olyan csomagok is, amelyek nem váltak be, Európa pedig megszenvedte azokat. A szankciók viszont azt elérték, hogy Oroszország ne tudjon a nyugati technológiához hozzáférni.
A fegyverszállítással kapcsolatosan pedig az a tényállás, ha a nemzetközi jogot nézzük, akkor elfogadható a nyugati fegyverszállítás, hiszen az ENSZ alapokmánya világosan megkülönbözteti a megtámadott országot, és az agresszort, a támadót.
Az ENSZ alapokmánya szerint a védekezéshez jogos bármilyen fegyvert megadni annak az országnak, amely védekező pozícióban van. A vörös vonal egyértelműen az, hogy NATO-katonák ne kerüljenek Ukrajnába, hiszen az már egy minőségi változást jelentene. Ez egy nehéz kérdés, ha nem küldtek volna fegyvereket Ukrajnába, akkor Oroszország előbb vagy utóbb átgyalogolt volna Ukrajnán, hiszen a háború elején látványos volt az orosz katonai fölény. A fegyverszállításoknak köszönhetően az ukránok most jutottak el odáig, hogy paritásban vannak az orosz erőkkel szemben.
Egy korábbi beszélgetésünk során említette, hogy a változás akkor következhet be, ha Oroszországban a keményvonalas háborús stratégiát felváltaná a mérsékeltebb és kompromisszumkész felfogású orosz vezetés. Egyelőre azonban semmi jele annak, hogy a váltás megtörténjen Oroszországban. Elképzelhető változás az orosz politikai vezetésen belül?
Annak nagyon kicsi a valószínűsége, hogy Oroszországban a jelenlegi helyzetben egy mérsékeltebb irányvonal fog hatalomra kerülni. Úgy tűnik, a jelenlegi keményvonalas irányvonal tovább folytatódik. Az idő azonban azért nem dolgozik Oroszországnak, mert vannak olyan célok, amelyeket Putyin korábban megfogalmazott, és nem valósultak meg. A retorika is megváltozott, hiszen Putyin legutóbbi beszédében már nem beszélt Ukrajna delimitarizációjáról. Van, amiből enged az orosz vezetés, de vannak célok, mint például a Donbász megszerzése, amelyet Putyinék továbbra is hangoztatnak. Ez például egy olyan cél, amelyet nem szabad elengedni, ha ezt nem teljesíti, akkor nehezen tud valamit felmutatni az orosz közvélemény előtt, az oroszok bizalma a rezsim irányába tovább csökken. A háború kitörését követően úgy tűnt, az orosz lakosság nagy része kedvezően viszonyult a háborúhoz, és egyfajta hazafias retorika volt jellemző az oroszok között. Ez a fajta retorika most is jelen van, de emögött van egyfajta félelem a jövőt illetően.
Az oroszokban tehát ott él a félelem, hogy mi lesz Oroszország sorsa.
Az országban 2024-ben elnökválasztást tartanak. Könnyen elképzelhető, hogy eljutunk arra a pontra, amikor a társadalom egy része megkérdőjelezi, hogy volt-e értelme ennek az egész hadműveletnek, ha a sikerek elmaradtak.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
