Az elmúlt hónapokban a magyar faipar, erdészet, fakitermelők a csőd szélére jutottak – hívta fel a figyelmet videójában Bencze János, a Jobbik agrár szakpolitikusa. Közben a kormány nem tesz semmit a magyar erdészetek és fakitermelők védelmében, pedig az állami erdészetek is veszélybe kerültek.
A hatósági áras tűzifa és az ukrán faimport tönkretette az iparágat, miközben a Fidesz oligarchái óriási hasznot húznak, ugyanis a kormány koncesszióba adná az erdőket, amik így magánbirtokokká válnának a fideszes nagyurak kezében
– foglalta össze a lényeget az ellenzéki politikus.
Ukrajnából szabadon áramlik be a nagyon olcsó faáru, ami azt jelenti, hogy számos család, főleg az ország legszegényebb vidékén élők elveszítették a munkájukat, a megélhetésüket és a csőd felé tartanak a nagy állami erdészetek is – jelentette ki Bencze János.
Az első csapás a hatósági áras tüzifa volt, mivel olyasmire kényszerítette az erdészeteket, amit nem tudnak teljesíteni – mutatott rá. A második csapás az ukrán faimport volt, amelyen a kormány nem tesz és nem tett semmit – emelte ki.
„Egyszer hazudik arról, hogy megvédi a magyar mezőgazdaságot, de nem védte meg a magyar mezőgazdaságból élőket az olcsó ukrán terménytől, nem védte meg az olcsó ukrán mésztől, és nem védte meg az olcsó ukrán fától a magyar faipart, hiszen kiderült, hogy a Fidesz oligarchái óriási pénzeket szakítanak ezeken az üzleteken” – mondta el Bencze János.
Hangsúlyozta, hogy nem nyugodhatnak meg a környezetvédők sem, mert ettől még nincsenek biztonságban a magyar erdők, mert a kormányközeli nagybirtokosok már teljesen kisajátították a gondjaikra bízott erdőket.
Üzenem a sötétzöldeknek, menjenek el Somogyba, és nézzék meg azokat az erdőterületeket, amire már a fideszes oligarchák rátették a kezüket. Fegyveres biztonsági őrök, kerítések és az átlag magyar honpolgár be sem mehet oda.
Kijelentette: erdészeti szakmai körökben régóta nyílt beszédtéma az, hogy a Fidesz-kormány koncesszióba szeretné adni az erdészeteket, azaz egyszerűen átjátszaná az oligarchák kezére, például Tiborcéra, Mészároséra. Bencze János szerint az oligarchák magánbirtokként fogják kezelni a közerdőket. Szerinte kettős célja van a kormányzatnak ezzel: Az ukrán faimporton az oligarcháik betegre keresik magukat, a koncesszióba adott erdők pedig a fideszes nagyurak játszóterei lesznek.
(Címlapkép: Bencze János/facebook)
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »