Bencsik Gábor: Elutasított utópia

Bencsik Gábor: Elutasított utópia

Soros György a nemzeti önrendelkezés eltörlésén dolgozik. Az ő ideája a nemzeti identitás nélküli tömeg.

„A kétségnek, ha eddig volt is, nincs többé helye. Soros György, akit erre senki meg nem választott, a demokratikus módon megválasztott magyar kormány megbuktatására tör, mert az, most már a lengyel kormánnyal szövetségben ellenáll a tervnek, amelyet Európa számára készített. Hogy ennek a tervnek mi a lényege, arra annak a Karl Poppernek a szavai mutatnak rá, akit Soros számtalanszor szellemi mesterének nevezett, és akitől a nyílt társadalom egész eszmerendszere származik. Popper 1994-ben, a prágai Károly egyetemen tartott előadásában így fogalmazott:

»…kezdettől fogva be volt építve a csehszlovák nyitott társadalom struktúrájába egy szükségtelen gyengeség. Az úgynevezett nemzeti önrendelkezés elvére gondolok. […] Úgy vélem, mindenkinek, aki becsüli a békét és a civilizált életet, azon kell dolgoznia, hogy felvilágosítsa a világot ennek a híres – vagy mondjam inkább, hírhedt? – elvnek, a nemzeti önrendelkezés elvének a gyakorlati kivitelezhetetlenségéről és antihumánus voltáról.«

Soros György tehát ezen, a nemzeti önrendelkezés eltörlésén dolgozik. Az ő ideája a nemzeti identitás nélküli tömeg, amelynek tagjainál az sem baj, ha egyáltalán semmilyen identitásuk nincs, vagy ha van is, tetszés szerint változtatható. Nyugat-Európában ebben már jelentős sikereket ért el, de a közép-európai országok népei ellenállnak. Ez az ellenállás késztette a milliárdost arra, hogy személyesen is színre lépjen, Magyarország (és Lengyelország) megbüntetését követelje ezért az ellenállásért. Eddig ugyanis más eszközökkel operált, és a szavainak súlyt az így elért eredményei adnak. Fontos világosan látnunk, hogy mik ezek az eszközök, mert Soros támadásainak egyik célja éppen ezek védelme.”

Hírdetés

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

www.mandiner.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »